Magyar hu
Español es
Nevét Dmitrij Ivanovics Mengyelejevről, a Periódusus rendszer megalkotójáról kapta
En honor a Dimitri Mendeleiev, químico ruso, padre de la tabla periódica
Nevét Alfréd Nobelről, svéd kémikusról, a dinamit feltalálójáról kapta. Ő alapította a Nobel-díjat.
En honor a Alfred Nobel, químico sueco que descubrió la dinamita y fundador de los premios Nobel
Nevét Ernest O. Lawrenceről, az első ciklotron megalkotójáról kapta. A ciklotron feledezése a magyar Gaál Sándor érdeme.
En honor a Ernest Lawrence, inventor del ciclotrón
Nevét Ernest Rutherfordról, az új-zélandi fizikus, kémikusról kapta
En honor del Barón Ernest Rutherford, científico colaborador del modelo atómico y física nuclear
Nevét az oros Dubna városáról kapta
Por el Instituto nuclear de Dubna, implicado en la búsqueda de elementos pesados
Nevét az amerikai Nobel-díjas kémikusról Glenn Seaborgról kapta
En honor a Glenn Seaborg, químico nuclear americano ganador de un premio Nobel
Nevét a dán fizikusról, Niels Bohrról kapta
En honor del físico danés Niels Bohr
A német Hesse tartományról kapta a nevét
El nombre procede del latín "Hassias" que significa Hess (nombre de un estado alemán)
Nevét az osztrák Lise Meitner fizikusról kapta
En honor a Lise Meitner, física austriaca
Nevét egy német városról, Darmstadtról kapta
Recibe su nombre en honor a la ciudad alemana de Darmstadt donde fue descubierto
Nevét egy német fizikusról, Wilhelm Conrad Röntgenről kapta
En honor a Wilhelm Conrad Roentgen, descubridor de los rayos X
Nevét a középkori híres csillagászól, Nikolausz Kopernikuszról kapta
En honor del científico y astrónomo Nicolás Copérnico
A neve Japán hétköznapi japán nevéből ered
El nombre viene del japonés común para Japón
A dubnai Flerov laboratórium alapítójáról, Georgy Nikolayevich Flyorov szovjet fizikusról kapta a nevét
Nombrado en honor a Gueorgui Fliórov
A Moszkvai terület után van elnevezve, ahol Dubna található
Nombrado después así por la Provincia de Moscú donde está localizada Dubna
Nevét a Lawrence Livermore National Laboratory-ról kapta, ami a kaliforniai Livermore-ban található
Su nombre viene dado en honor al Laboratorio Nacional Lawrence Livermore en Livermore, California
Nevét az Egyesült Államok Tenessee régiójáról kapta
Nombrado después así por la región de Tennessee
Jurij Oganyeszjan orosz atomfizikusról nevezték el
Nombrado después así por el físico nuclear ruso Yuri Oganessian
Henry Cavendish különítette el elsőként a hidrogént egyéb gázoktól 1776-ban, amikor cink és sósav reakciójaként előállította. 1670-ben az angol tudós, Robert Boyle megfigyelte, hogy a hidrogén előállítható fémek és erős savak reakciójaként. A francia tudós, Antonie Lavoisier nevezte el hidrogénnek 1783-ban.
En 1671, Robert Boyle redescubrió y describió la reacción que se producía entre limaduras de hierro y ácidos diluidos, o que resulta en la producción de gas hidrógeno. En 1766, Henry Cavendish fue el primero en reconocer el hidrógeno gaseoso como una sustancia discreta, identificando el gas producido en la reacción metal - ácido como aire inflamable. Antoine Lavoisier dio al elemento el nombre de hidrógeno en 1783.
A francia csillagász Jules Janssen figyelte meg először a héliumot az 1868-as indiai napfogyatkozás vizsgálata közben. Norman Lockyer és Edward Frankland javasolták a hélium nevet az új elemnek. 1895-ben Sir William Ramsay állított elő héliumot az uránszurokérc egy fajtájából, a kleveitből. Tőle függetlenül Per Teodor Cleve és Abraham Langlet is szintén kleveitből nyert ki héliumot akkora mennyiségben, hogy az atomtömegét is meg tudták határozni.
En 1868 un astrónomo francés, Jules Janssen, descubrió, espectroscópicamente, una nueva línea amarilla en un eclipse solar en la India. Otro astrónomo inglés, Norman Lockyer, confirmó que esa línea no pertenecía a ningún elemento conocido en la Tierra. Fue en 1895 cuando fue descubierto y aislado en la Tierra por Sir William Ramsay, tratando clevita con un ácido mineral. Simultáneamente, fue descubierto en Suecia por Per Teodor Cleve y Abraham Langlet.
A lítiumot Johann Arfedson fedezte fel 1817-ben a Svédországhoz tartozó Utö szigetekről származó ásványok elemzése közben. A tiszta fémet a következő évben egymástól függetlenül William Thomas Brande svéd és Sir Humphry Davy angol kémikusok izolálták. 1855-ben Robert Bunsen és Augustus Matthiessen nagy mennyiségű lítiumot állított elő lítium-klorid elektrolízisével.
El litio fue descubierto por Johann Arfvedson en 1817. En 1818 C.G. Gmelin fue el primero en observar que las sales de litio tornan la llama de un color rojo brillante. Ambos intentaron, sin éxito, aislar el elemento de sus sales, lo que finalmente consiguieron William Thomas Brande y Sir Humphrey Davy mediante electrólisis del óxido de litio.
1798-ban Louis-Nicolas Vauquelin fedezte fel a berillium oxidját a berill ásványban és a smaragdban. 1828-ban Friedrich Wöhler és Antoine Bussy egymástól függetlenül izolálta berillium-klorid és kálium reakciója során. Az első gazdaságos előállítás kifejlesztése 1932-ben Alfred Stock és Hans Goldschmidt érdeme.
El berilio o glucinio por el sabor de sus sales, fue descubierto por Louis-Nicolas Vauquelin en 1798 en Francia en forma de óxido en el berilo y la esmeralda. Friedrich Wöhler y Antoine Bussy de forma independiente aislaron el metal en 1828 mediante reacción de potasio con cloruro de berilio. Más adelante, Paul Lebeau lo obtuvo puro mediante electrólisis de tetrafluoroberilato de sodio, Na<sub>2</sub>BeF<sub>4</sub>.
A bórvegyületek már évezredek óra ismertek, de az elemi bórt 1808-ban Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac és Louis Jacques Thénard fedezte fel. Jöns Jakob Berzelius 1824-ben megállapította, hogy az illető anyag egy elem.
Los compuestos de boro se conocen desde hace miles de años. En 1808 Humphry Davy, Gay-Lussac y L. J. Thenard obtuvieron boro con una pureza del 50% aproximadamente, aunque ninguno de ellos reconoció la sustancia como un nuevo elemento, cosa que haría Jöns Jacob Berzelius en 1824. El boro puro fue producido por primera vez por el químico estadounidense W. Weintraub en 1909.
A szenet korom és kőszén formájában már a történelem előtti időkben ismerte az emberiség. 1774-ben Antonie Lavoisier megmutatta, hogy a szén a gyémánt egy módosulata. Kísérletében kőszén- és gyémántmintákat égetett, miközben egyik esetben sem keletkezett víz. 1779-ben Carl Wilhelm Scheele megmutatta, hogy a grafit is szén-dioxiddá ég, tehát a szintén a szén egyik módosulata.
El primer uso conocido del carbón vegetal fue para la reducción del cobre, zinc y estaño en la fabricación de bronce, por los egipcios y los sumerios. Los diamantes eran probablemente conocidos hacia 2500 a.C. Los primeros análisis químicos se hicieron realidad en el siglo XVIII,12 y en 1789 ya fue listado por Antoine Lavoisier como un elemento.
Úgy tartják, hogy a nitrogént Daniel Rutherford skót fizikus fedezte fel 1772-ben, aki kártékony vagy rögzített levegőnek hívta, mert az égést nem táplálja. Közel egyidőben szintén vizsgálta Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish és Joseph Priestley is. 1790-ben egy francia kémikus, Jean-Antoine-Claude Chaptal nevezte el nitrogénnek.
Fue descubierto, aislado y estudiado por Daniel Rutherford en 1772 estudiando la respiración. Carl Wilhelm Scheele y Antoine Lavoisier demostraron su existencia libre en el aire y la proporción en volumen en que se encuentra en este, mezclado con el oxigeno 4/5 partes. Primeramente fue llamado ázoe en griego significa sin vida, mas tarde fue llamado nitrógeno del latín nitrum recordando que este es componente esencial del salitre o nitro.
Carl Wilhelm Scheele 1771-ben higany-oxid és nitrátok hevítésével oxigént állított elő, de eredményét 1777-ig nem publikálta. Joseph Priestley szintén előállította ezt az 'új levegőt' 1774-ben. A nevet ugyancsak 1777-ben Antoine Lavoisier adta, aki oxigénnel való kísérleteivel segített megdönteni az akkoriban virágzó flogisztonelméletet.
El oxígeno fue descubierto por el farmacéutico sueco Carl Wilhelm Scheele, que produjo oxígeno gaseoso calentando óxido de mercurio y varios nitratos alrededor de 1771, pero publicado este descubrimiento en 1777. Joseph Priestley también preparó este nuevo aire hacia 1774. El quimico frances Antoine Laurent de Lavoisier dio al gas el nombre de oxigeno en 1777 por creer que todos los acidos contenian este elemento.
1529-ben Georigius Agricola említi először a folypát azon felhasználási lehetőségét, hogy elfolyósítja a salakot (csökkenti az olvadáspontját). 1670-ben Heinrich Schwandhard felfedezi, hogy a folypát sav jelenlétében megmarja az üveget. 1809-ben Andre-Marie Ampere francia tudós felvetette, hogy a folysavat (hidrogén-fluorid) a hidrogén mellett egy új, a klórhoz hasonló elem alkotja. Az elemet végül tisztán Henri Moissa izolálta 1886-ban.
El mineralogista Georgius Agricola describió el fluorita en 1529. En 1670, Enrique Schwandhard descubrió que al someter al mineral a algunos ácidos, desprendía un vapor muy corrosivo, que incluso corroía el vidrio. Finalmente, el 26 de junio de 1886, Henri Moissan fue el primero que obtuvo flúor en forma pura, lo que le valió el Premio Nobel de Química de 1906.
A neont Sir William Ramsay és Morris W. Travers brit vegyészek fedezték fel 1898-ban, Londonban. A felfedezés akkor történt, amikor Ramsay levegőmintát hűtött, amíg az cseppfolyósodott. Ezt újra felmelegítve elkülönítette a különböző hőmérsékleten forró gázokat. 1902 után Georges Claude vállalata, az Air Liquide ipari mennyiségű neont állított elő a levegő cseppfolyósításának melléktermékeként.
El neon fue separado por vez primera de otros gases inertes en 1898, por los quimicos britanicos sir William Ramsay y Morris Travers. Lo lograron enfriando el aire hasta que se volvió líquido y luego lo calentaron para captar los gases a medida que se evaporaban. El ingeniero francés Georges Claude hizo una lámpara que usaba un tubo electrizado con neón en 1910 y comenzó a venderlos a compañías estadounidenses en 1915.
A nátrium vegyjelét (Na) először Jöns Jakob Berzelius használta. Más nyelvekben a szóda (nátrium-karbonát) szóból származtatható elnevezést használják (angolul Sodium). A magyarban is használatos nátrium a latin 'natrium' szóból származik, ami pedig az egyiptomi 'natron'-ből, ez volt a nátrium-karbonátnak, mint ásványnak a neve. 1807-ben, Sir Humphry Davy izolálta először a nátriumot száraz nátrium-hidroxid elektrolízisével.
El carbonato de sodio, que se obtenía a partir de las cenizas de las plantas marinas, se confundió durante mucho tiempo con el carbonato de potasio procedente de las cenizas de las plantas terrestres. En 1736 el francés Duhamel du Monceau reconoció la diferencia entre ambas sustancias y llamó a la primera álcali vegetal y a la segunda álcali mineral. Fue aislado en 1807 por Sir Humphry Davy por medio de la electrólisis de la sosa cáustica.
A magnéziumot 1755-ben egy skót kémikus, Joseph Black ismerte fel, mint új elemet. Először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban, Londonban magnézium-oxid és higany-oxid elektrolízisével, később Antoine Bussy 1831-ban állította elő összetett (koherens) formában.
El inglés Joseph Black reconoció el magnesio como un elemento químico en 1755. En 1808 Sir Humphry Davy obtuvo metal puro mediante electrólisis de una mezcla de periclasa, es decir óxido de magnesio en estado mineral y de óxido mercúrico. En 1829 Antoine Bussy preparó el metal con mayor pureza.
Guyton de Morveau alkotta meg az elem elnevezését az timsó latin nevéből, amit a régi magyar neve is őriz. Antoine Lavoisier 1787-ben úgy gondolta, hogy ez a vegyület a még ismeretlen fém oxidja lehet. Sir Humphry Davy 1808-ban azonosította a timsó fő fémalkotójaként. Hans Christian Ørsted izolálta először a tiszta fémalumíniumot 1825-ben.
En 1825 el quimico danes Hans Christian Oersted preparo una amalgama de aluminio por reaccion de cloruro de aluminio con una amalgama de potasio. Entre 1827 y 1845, Friedrich Wöhler, un químico alemán, mejoró el procedimiento de Oersted usando potasio metálico. En 1854 Henri Sainte-Claire Deville, en Francia, obtuvo el metal por reducción del cloruro de aluminio con sodio.
Sir Humphry Davy 1800-ban még úgy gondolta, hogy a szilícium vegyület és nem elem, de 1811-ben Gay Lussac és Louis Jacques Thénard valószínűleg szennyezett amorf szilíciumot állított elő szilícium-tetrafluorid és káliummal hevítésével. 1824-ben Jöns Jakob Berzelius hasonló eljárással szintén amorf szilíciumot állított elő. 1854-ben Henri Deville állított elő először kristályos állapotú szilíciumot, annak második allotróp módosulatát.
El silicio fue identificado por primera vez por Antoine Lavoisier en 1787, aunque posteriormente fue confundido con un compuesto por Humphry Davy en 1800. En 1811 Gay-Lussac, y Louis Thenard probablemente, preparó silicio amorfo impuro calentando potasio con tetrafluoruro de silicio. En 1824 Berzelius preparó silicio amorfo empleando un método similar al de Gay-Lussac.
Hennig Brand 1669-ben fedezte fel a foszfort, vizeletből előállítva, a németországi Hamburgban. 1769-ben Johan Gottlieb Gahn és Carl Wilhelm Scheele észrevették, hogy a csontban kalcium-foszfát található, majd elemi foszfort nyertek csonthamuból. Antoine Lavoisier ismerte fel, hogy a foszfor egy elem 1777-ben.
El fosforo fue descubierto hacia el ano 1669 por el alquimista aleman Hennig Brand. Buscando la piedra filosofal Brand destiló una mezcla de arena y orina evaporada, y obtuvo un cuerpo que tenía la propiedad de lucir en la oscuridad. La orina constituyó durante un siglo la materia prima para la obtención de fósforo hasta que, en 1771, Scheele encontró un método para extraerlo de los huesos calcinados.
A kínaiak már a III. században felfedezték, hogy a ként piritből tudják kivonni. Indiai alkimisták kiterjedten foglalkoztak a kén felhasználásával, valamint a kénnek különböző alkímiai műveleteit írtak le higannyal a VIII. századtól kezdve. 1777-ben Antonie Lavoisier segítette meggyőzni a tudományos közösséget afelől, hogy a kén nem vegyület, hanem egy elem.
El azufre se conoce desde tiempos prehistoricos y ya aparecia en la Biblia y en otros escritos antiguos. Se sabe que se usaba en Medicina y que griegos y romanos utilizaban sus vapores para blanquear telas. De ello no fue reconocido como elemento químico hasta 1777 por Antoine Lavoisier.
A klórgázt 1630 körül Jan Baptist van Helmont belga fizikus és vegyész fedezte fel. Az elemi klórt először Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus állította elő és vizsgálta 1774-ben. 1810-ben az akkori tudományos megegyezés szerint a klórgáz vegyület, ami oxigént tartalmaz. Majd 1811-ben Sir Humphry Davy végül megállapította, hogy a klórgáz gyakorlatilag egy új elem.
El cloro fue descubierto en su forma diatómica en 1774 por el sueco Carl Wilhelm Scheele, aunque creía que se trataba de un compuesto que contenía oxígeno. En 1810 el químico inglés Humphry Davy demuestra que se trata de un elemento físico y le da el nombre de cloro debido a su color. El primer proceso electrolítico para la producción de cloro fue patentado en 1851 por Charles Watt en Gran Bretaña.
Bár 1785-ben Henry Cavendish azt gyanította, hogy az argon megtalálható a levegőben; azt csak 1894-ben izolálta Lord Rayleigh és Sir William Ramsay Skóciában. Az argon volt az elsőként felfedezett nemesgáz. 1957-ben az IUPAC beleegyezett, hogy a vegyjele A helyett Ar legyen.
En 1785, Cavendish sospechaba de su presencia en el aire, pero este descubrimiento fue ignorado durante un siglo. En 1892 Lord Rayleigh descubrió que el nitrógeno atmosférico tenía una densidad mayor que el nitrógeno puro obtenido a partir del nitro. Rayleigh y Sir William Ramsay demostraron que la diferencia se debía a la presencia de un segundo gas poco reactivo, anunciando el descubrimiento del argón en 1894.
A káliumot először 1807-ben Sir Humphry Davy izolálta, aki a fémet kálilúg (kálium-hidroxid) elektrolíziséből állította elő. Az ehhez szükséges egyenáramot az újonnan felfedezett Volta-oszlop segítségével nyerte. A kálium volt az első fém, amit elektrolízissel izoláltak.
El hidróxido de potasio se consideró durante mucho tiempo como un elemento porque no se lograba descomponer mediante el calor ni mediante reactivos químicos. En 1807 Davy aisló por primera vez el metal por electrólisis del hidróxido potásico húmedo. La obtención del potasio permitió el descubrimiento de otros elementos, ya que dada su gran reactividad es capaz de descomponer óxidos para combinarse y quedarse con el oxígeno.
A kalciumvegyületeket már az I. században ismerték, hiszen például meszet állítottak elő az ókori Rómában. Az elemi kalciumot először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban égetett mész és higany-oxid keverékének elektrolíziseként. Davy azután próbálkozott ezzel, miután hallotta, hogy Jöns Jakob Berzelius és Pontin kalciumamalgámot állított elő égetett mész higanyban történő elektrolízisével.
El metal no fue descubierto hasta 1808, año en que Jöns Jakob Berzelius y Pontin prepararon amalgama de calcio por electrólisis de la cal en mercurio. El quimico britanico sir Humphry Davy aislo el calcio metalico en 1808 por la electrólisis de una amalgama de mercurio y cal. Hasta que Davy aisló el calcio metálico por electrólisis del óxido se pensaba que éste último era un elemento.
1879-ben Lars Fredrik Nilson és munkatársai szkandiumot vettek észre az euxenit és a gadonilit ásványokban. Nilson 2 gramm ultratiszta szkandium-oxidot állított elő. Per Teodor Cleve megmutatta, hogy a szandium sok tulajdonsága hasonlít a Mengyelejev által megjósolt eka-bór tulajdonságaihoz. A fémszkandiumot először Fisher és kollégái állították elő 1937-ben.
En 1869 Dmitri Mendeleyev predijo que este metal debía tener propiedades similares a las del boro por lo que llamó al elemento aún por descubrir ekaboro. El escandio fue descubierto por Lars Fredrick Nilson en 1879 mientras trabajaba con su equipo en la búsqueda de metales tierras raras mediante análisis espectral de los minerales euxenita y gadolinita. Per Theodor Cleve descubrió el óxido de escandio y confirmó que se trataba del ekaboro.
1791-ben William Gregor megtalálta a titán oxidját az ilmenit ásványban. Tőle függetlenül 1795-ben Martin Heinrich Klaproth is titánionokat fedezett fel a rutilban és elnevezte az új elemet. Tiszta fémtitánt csak jóval később, 1910-ben Matthew A. Hunter állított elő. 1936-ban a Kroll Process tette gazdaságossá a titántermelést.
El titanio fue descubierto en Inglaterra por Willian Gregor en 1791, a partir del mineral conocido como Ilmenita (FeTiO<sub>3</sub>). Este elemento fue descubierto de nuevo años más tarde por el químico alemán Heinrich Klaproth, en este caso en el mineral Rutilo (TiO<sub>2</sub>), que fue quien en 1795 le dio el nombre de titanio. Matthew A. Hunter preparó por primera vez titanio metálico puro calentando tetracloruro de titanio (TiCl<sub>4</sub>) con Sodio a 700-800 ºC en un reactor de Acero.
A vanádiumot eredetileg Andrés Manuel del Río fedezte fel 1801-ben. 1805-ben a francia kémikus, Hippolyte Victor Collet-Descotils tévesen azt állította, hogy del Río új eleme csak egy szennyezett krómminta volt. 1831-ben a svéd kémikus, Nils Gabriel Sefström újra felfedezte az elemet, amelyet egy új oxidban talált vasércekkel kapcsolatos munkája során. Később, ugyanabban az évben, Friedrich Wöhler fogadta el del Río korábbi munkáját.
El mineralogista español Andrés Manuel del Río descubrió el vanadio en 1801 mediante el análisis de los minerales de la vanadinita, y lo llamó erythronium. En 1831, el químico sueco, Nils Gabriel Sefström, redescubrió el elemento en un óxido mientras trabajaba con minerales de hierro. Más tarde, ese mismo año, Friedrich Wöhler confirmó los principios de la obra de Del Río.
1797-ben, Louis Nicolas Vaunquelin hozzájutott némi krokoit (vörösólomérc) mintához. 1798-ban Vaunquelin felfedezte, hogy képes krómot kinyerni a króm-trioxid szénkemencében való hevítéséből, és így ő lett az elem felfedezője. Vaunquelinnek később sikerült króm nyomait kimutatnia egyes drágakövekben, mint például a rubint vagy a smaragd.
En 1761 Johann Gottlob Lehmann encontró en los Urales un mineral naranja rojizo que denominó plomo rojo de Siberia. En 1797 Louis Nicolas Vauquelin recibió muestras del mineral y fue capaz de producir óxido de cromo mezclando crocoíta con ácido clorhídrico. En 1798 descubrió que se podía aislar cromo metálico calentando el óxido en un horno de carbón.
A 18. század közepén, egy svéd kémikus, Carl Wilhelm Scheele piroluzitot használt, hogy klórt állítson elő. Scheele és mások is úgy gondolták hogy a piroluzitnak egy addig nem ismert elemet kell tartalmaznia, de nem voltak képesek kiválasztani. Johan Gahn volt az első aki kinyert egy nem túl tiszta mangán mintát 1774-ben, a dioxid aktív szénnel való redukálásával.
En el siglo XVII, el químico alemán Johann Glauber, produjo por primera vez permanganato, un reactivo de laboratorio bastante utilizado. El químico sueco Scheele fue el primero que descubrió que el manganeso era un elemento. En 1774 el sueco Johan Gottlieb Gahn lo aisló por primera vez como metal.
Az emberek először vasat feltehetőleg meteoritokból szerezve használtak. A legrégebbi, ismert, ember által használt vaseszközök meteoritvas gyöngyök voltak, amelyeket Egyiptomban készítettek időszámításunk előtt 4000-ben. Az i. e. 3000-ben felfedezett olvasztás vezetett a vaskorszak kezdetéhez i. e. 1200 körül és a vas kiemelkedő használatához.
Hay pruebas de que el hierro se conoce desde antes de 5000 a.C. Los objetos más antiguos conocidos de hierro utilizados por los seres humanos son unas cuentas hechas de hierro de un meteorito, en Egipto, hacia 4000 a.C. El descubrimiento de la fundición alrededor de 3000 a.C. condujo a la predominancia del uso de hierro para las herramientas y armas, lo que dio lugar al inicio de la Edad de hierro, alrededor de 1200 a.C.
A kobalt-vegyületeket évszázadok óta használják, hogy erős kék színt kölcsönözzenek az üvegnek és a kerámiának. A kobaltot először egy svéd kémikus, George Brandt izolálta 1735-ben. Megmutatta, hogy a kobalt jelenléte okozta a kék színt az üvegben, nem a bizmut, mint azt korábban gondolták.
Los compuestos de cobalto se han utilizado durante siglos para obtener un color azul intenso de vidrio, los esmaltes y cerámicas. El elemento fue descubierto por el químico sueco George Brandt en 1735. Brandt fue capaz de demostrar que el cobalto era el responsable del color azul del vidrio que previamente se atribuía al bismuto.
Fémes meteoritokból készült tárgyakat már Kr.e. 5000-ből is találtak. 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt báró megpróbálta kinyerni a rezet a nikkelből, de ehelyett előállította a fehér fémet. A huszadik század elején Ludwig Mond szabadalmaztatta a nikkel tisztításához használt nikkel-karbonil-eljárást.
El níquel se ha usado como moneda en aleaciones de níquel-cobre durante varios miles de años. En 1751 Axel Frederik Cronstedt, intentando extraer cobre de la niquelina, obtuvo un metal blanco que llamó níquel, ya que los mineros de Hartz atribuían al viejo Nick (el diablo) el que algunos minerales de cobre no se pudieran trabajar. La primera moneda de níquel puro se acuñó en 1881.
A réz természetesen natív rézként fordul elő. Ezt a legrégebbi civilizációk is ismerték. A réz felfedezésére vonatkozó legkorábbi becslések szerint Kr.e. 9000 körül lehetett a Közel-Keleten. Az ember számára az egyik legfontosabb anyag volt a réz- és bronzkorban.
El cobre era conocido en la prehistoria y fue probablemente el primer metal utilizado para fabricar útiles y objetos decorativos. Los objetos de cobre se han encontrado entre los restos de muchas civilizaciones antiguas, incluyendo las de Egipto, Asia Menor, China, sudeste de Europa, Chipre y Creta. Los nativos americanos también utilizaban el cobre desde el tercer milenio a.C.

Periodic Table invites you to become a translator to help them translate their Element Details project.

Sign up for free or login to start contributing.

Sign up to help translate Login to join the project