Nevét Dmitrij Ivanovics Mengyelejevről, a Periódusus rendszer megalkotójáról kapta

Nevét Dmitrij Ivanovics Mengyelejevről, a Periódusus rendszer megalkotójáról kapta

Nevét Alfréd Nobelről, svéd kémikusról, a dinamit feltalálójáról kapta. Ő alapította a Nobel-díjat.

Nevét Alfréd Nobelről, svéd kémikusról, a dinamit feltalálójáról kapta. Ő alapította a Nobel-díjat.

Nevét Ernest O. Lawrenceről, az első ciklotron megalkotójáról kapta. A ciklotron feledezése a magyar Gaál Sándor érdeme.

Nevét Ernest O. Lawrenceről, az első ciklotron megalkotójáról kapta. A ciklotron feledezése a magyar Gaál Sándor érdeme.

Nevét Ernest Rutherfordról, az új-zélandi fizikus, kémikusról kapta

Nevét Ernest Rutherfordról, az új-zélandi fizikus, kémikusról kapta

Nevét az oros Dubna városáról kapta

Nevét az oros Dubna városáról kapta

Nevét az amerikai Nobel-díjas kémikusról Glenn Seaborgról kapta

Nevét az amerikai Nobel-díjas kémikusról Glenn Seaborgról kapta

Nevét a dán fizikusról, Niels Bohrról kapta

Nevét a dán fizikusról, Niels Bohrról kapta

A német Hesse tartományról kapta a nevét

A német Hesse tartományról kapta a nevét

Nevét az osztrák Lise Meitner fizikusról kapta

Nevét az osztrák Lise Meitner fizikusról kapta

Nevét egy német városról, Darmstadtról kapta

Nevét egy német városról, Darmstadtról kapta

Nevét egy német fizikusról, Wilhelm Conrad Röntgenről kapta

Nevét egy német fizikusról, Wilhelm Conrad Röntgenről kapta

Nevét a középkori híres csillagászól, Nikolausz Kopernikuszról kapta

Nevét a középkori híres csillagászól, Nikolausz Kopernikuszról kapta

A neve Japán hétköznapi japán nevéből ered

A neve Japán hétköznapi japán nevéből ered

A dubnai Flerov laboratórium alapítójáról, Georgy Nikolayevich Flyorov szovjet fizikusról kapta a nevét

A dubnai Flerov laboratórium alapítójáról, Georgy Nikolayevich Flyorov szovjet fizikusról kapta a nevét

A Moszkvai terület után van elnevezve, ahol Dubna található

A Moszkvai terület után van elnevezve, ahol Dubna található

Nevét a Lawrence Livermore National Laboratory-ról kapta, ami a kaliforniai Livermore-ban található

Nevét a Lawrence Livermore National Laboratory-ról kapta, ami a kaliforniai Livermore-ban található

Nevét az Egyesült Államok Tenessee régiójáról kapta

Nevét az Egyesült Államok Tenessee régiójáról kapta

Jurij Oganyeszjan orosz atomfizikusról nevezték el

Jurij Oganyeszjan orosz atomfizikusról nevezték el

Henry Cavendish különítette el elsőként a hidrogént egyéb gázoktól 1776-ban, amikor cink és sósav reakciójaként előállította. 1670-ben az angol tudós, Robert Boyle megfigyelte, hogy a hidrogén előállítható fémek és erős savak reakciójaként. A francia tudós, Antonie Lavoisier nevezte el hidrogénnek 1783-ban.

Henry Cavendish különítette el elsőként a hidrogént egyéb gázoktól 1776-ban, amikor cink és sósav reakciójaként előállította. 1670-ben az angol tudós, Robert Boyle megfigyelte, hogy a hidrogén előállítható fémek és erős savak reakciójaként. A francia tudós, Antonie Lavoisier nevezte el hidrogénnek 1783-ban.

A francia csillagász Jules Janssen figyelte meg először a héliumot az 1868-as indiai napfogyatkozás vizsgálata közben. Norman Lockyer és Edward Frankland javasolták a hélium nevet az új elemnek. 1895-ben Sir William Ramsay állított elő héliumot az uránszurokérc egy fajtájából, a kleveitből. Tőle függetlenül Per Teodor Cleve és Abraham Langlet is szintén kleveitből nyert ki héliumot akkora mennyiségben, hogy az atomtömegét is meg tudták határozni.

A francia csillagász Jules Janssen figyelte meg először a héliumot az 1868-as indiai napfogyatkozás vizsgálata közben. Norman Lockyer és Edward Frankland javasolták a hélium nevet az új elemnek. 1895-ben Sir William Ramsay állított elő héliumot az uránszurokérc egy fajtájából, a kleveitből. Tőle függetlenül Per Teodor Cleve és Abraham Langlet is szintén kleveitből nyert ki héliumot akkora mennyiségben, hogy az atomtömegét is meg tudták határozni.

A lítiumot Johann Arfedson fedezte fel 1817-ben a Svédországhoz tartozó Utö szigetekről származó ásványok elemzése közben. A tiszta fémet a következő évben egymástól függetlenül William Thomas Brande svéd és Sir Humphry Davy angol kémikusok izolálták. 1855-ben Robert Bunsen és Augustus Matthiessen nagy mennyiségű lítiumot állított elő lítium-klorid elektrolízisével.

A lítiumot Johann Arfedson fedezte fel 1817-ben a Svédországhoz tartozó Utö szigetekről származó ásványok elemzése közben. A tiszta fémet a következő évben egymástól függetlenül William Thomas Brande svéd és Sir Humphry Davy angol kémikusok izolálták. 1855-ben Robert Bunsen és Augustus Matthiessen nagy mennyiségű lítiumot állított elő lítium-klorid elektrolízisével.

1798-ban Louis-Nicolas Vauquelin fedezte fel a berillium oxidját a berill ásványban és a smaragdban. 1828-ban Friedrich Wöhler és Antoine Bussy egymástól függetlenül izolálta berillium-klorid és kálium reakciója során. Az első gazdaságos előállítás kifejlesztése 1932-ben Alfred Stock és Hans Goldschmidt érdeme.

1798-ban Louis-Nicolas Vauquelin fedezte fel a berillium oxidját a berill ásványban és a smaragdban. 1828-ban Friedrich Wöhler és Antoine Bussy egymástól függetlenül izolálta berillium-klorid és kálium reakciója során. Az első gazdaságos előállítás kifejlesztése 1932-ben Alfred Stock és Hans Goldschmidt érdeme.

A bórvegyületek már évezredek óra ismertek, de az elemi bórt 1808-ban Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac és Louis Jacques Thénard fedezte fel. Jöns Jakob Berzelius 1824-ben megállapította, hogy az illető anyag egy elem.

A bórvegyületek már évezredek óra ismertek, de az elemi bórt 1808-ban Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac és Louis Jacques Thénard fedezte fel. Jöns Jakob Berzelius 1824-ben megállapította, hogy az illető anyag egy elem.

A szenet korom és kőszén formájában már a történelem előtti időkben ismerte az emberiség. 1774-ben Antonie Lavoisier megmutatta, hogy a szén a gyémánt egy módosulata. Kísérletében kőszén- és gyémántmintákat égetett, miközben egyik esetben sem keletkezett víz. 1779-ben Carl Wilhelm Scheele megmutatta, hogy a grafit is szén-dioxiddá ég, tehát a szintén a szén egyik módosulata.

A szenet korom és kőszén formájában már a történelem előtti időkben ismerte az emberiség. 1774-ben Antonie Lavoisier megmutatta, hogy a szén a gyémánt egy módosulata. Kísérletében kőszén- és gyémántmintákat égetett, miközben egyik esetben sem keletkezett víz. 1779-ben Carl Wilhelm Scheele megmutatta, hogy a grafit is szén-dioxiddá ég, tehát a szintén a szén egyik módosulata.

Úgy tartják, hogy a nitrogént Daniel Rutherford skót fizikus fedezte fel 1772-ben, aki kártékony vagy rögzített levegőnek hívta, mert az égést nem táplálja. Közel egyidőben szintén vizsgálta Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish és Joseph Priestley is. 1790-ben egy francia kémikus, Jean-Antoine-Claude Chaptal nevezte el nitrogénnek.

Úgy tartják, hogy a nitrogént Daniel Rutherford skót fizikus fedezte fel 1772-ben, aki kártékony vagy rögzített levegőnek hívta, mert az égést nem táplálja. Közel egyidőben szintén vizsgálta Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish és Joseph Priestley is. 1790-ben egy francia kémikus, Jean-Antoine-Claude Chaptal nevezte el nitrogénnek.

Carl Wilhelm Scheele 1771-ben higany-oxid és nitrátok hevítésével oxigént állított elő, de eredményét 1777-ig nem publikálta. Joseph Priestley szintén előállította ezt az 'új levegőt' 1774-ben. A nevet ugyancsak 1777-ben Antoine Lavoisier adta, aki oxigénnel való kísérleteivel segített megdönteni az akkoriban virágzó flogisztonelméletet.

Carl Wilhelm Scheele 1771-ben higany-oxid és nitrátok hevítésével oxigént állított elő, de eredményét 1777-ig nem publikálta. Joseph Priestley szintén előállította ezt az 'új levegőt' 1774-ben. A nevet ugyancsak 1777-ben Antoine Lavoisier adta, aki oxigénnel való kísérleteivel segített megdönteni az akkoriban virágzó flogisztonelméletet.

1529-ben Georigius Agricola említi először a folypát azon felhasználási lehetőségét, hogy elfolyósítja a salakot (csökkenti az olvadáspontját). 1670-ben Heinrich Schwandhard felfedezi, hogy a folypát sav jelenlétében megmarja az üveget. 1809-ben Andre-Marie Ampere francia tudós felvetette, hogy a folysavat (hidrogén-fluorid) a hidrogén mellett egy új, a klórhoz hasonló elem alkotja. Az elemet végül tisztán Henri Moissa izolálta 1886-ban.

1529-ben Georigius Agricola említi először a folypát azon felhasználási lehetőségét, hogy elfolyósítja a salakot (csökkenti az olvadáspontját). 1670-ben Heinrich Schwandhard felfedezi, hogy a folypát sav jelenlétében megmarja az üveget. 1809-ben Andre-Marie Ampere francia tudós felvetette, hogy a folysavat (hidrogén-fluorid) a hidrogén mellett egy új, a klórhoz hasonló elem alkotja. Az elemet végül tisztán Henri Moissa izolálta 1886-ban.

A neont Sir William Ramsay és Morris W. Travers brit vegyészek fedezték fel 1898-ban, Londonban. A felfedezés akkor történt, amikor Ramsay levegőmintát hűtött, amíg az cseppfolyósodott. Ezt újra felmelegítve elkülönítette a különböző hőmérsékleten forró gázokat. 1902 után Georges Claude vállalata, az Air Liquide ipari mennyiségű neont állított elő a levegő cseppfolyósításának melléktermékeként.

A neont Sir William Ramsay és Morris W. Travers brit vegyészek fedezték fel 1898-ban, Londonban. A felfedezés akkor történt, amikor Ramsay levegőmintát hűtött, amíg az cseppfolyósodott. Ezt újra felmelegítve elkülönítette a különböző hőmérsékleten forró gázokat. 1902 után Georges Claude vállalata, az Air Liquide ipari mennyiségű neont állított elő a levegő cseppfolyósításának melléktermékeként.

A nátrium vegyjelét (Na) először Jöns Jakob Berzelius használta. Más nyelvekben a szóda (nátrium-karbonát) szóból származtatható elnevezést használják (angolul Sodium). A magyarban is használatos nátrium a latin 'natrium' szóból származik, ami pedig az egyiptomi 'natron'-ből, ez volt a nátrium-karbonátnak, mint ásványnak a neve. 1807-ben, Sir Humphry Davy izolálta először a nátriumot száraz nátrium-hidroxid elektrolízisével.

A nátrium vegyjelét (Na) először Jöns Jakob Berzelius használta. Más nyelvekben a szóda (nátrium-karbonát) szóból származtatható elnevezést használják (angolul Sodium). A magyarban is használatos nátrium a latin 'natrium' szóból származik, ami pedig az egyiptomi 'natron'-ből, ez volt a nátrium-karbonátnak, mint ásványnak a neve. 1807-ben, Sir Humphry Davy izolálta először a nátriumot száraz nátrium-hidroxid elektrolízisével.

A magnéziumot 1755-ben egy skót kémikus, Joseph Black ismerte fel, mint új elemet. Először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban, Londonban magnézium-oxid és higany-oxid elektrolízisével, később Antoine Bussy 1831-ban állította elő összetett (koherens) formában.

A magnéziumot 1755-ben egy skót kémikus, Joseph Black ismerte fel, mint új elemet. Először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban, Londonban magnézium-oxid és higany-oxid elektrolízisével, később Antoine Bussy 1831-ban állította elő összetett (koherens) formában.

Guyton de Morveau alkotta meg az elem elnevezését az timsó latin nevéből, amit a régi magyar neve is őriz. Antoine Lavoisier 1787-ben úgy gondolta, hogy ez a vegyület a még ismeretlen fém oxidja lehet. Sir Humphry Davy 1808-ban azonosította a timsó fő fémalkotójaként. Hans Christian Ørsted izolálta először a tiszta fémalumíniumot 1825-ben.

Guyton de Morveau alkotta meg az elem elnevezését az timsó latin nevéből, amit a régi magyar neve is őriz. Antoine Lavoisier 1787-ben úgy gondolta, hogy ez a vegyület a még ismeretlen fém oxidja lehet. Sir Humphry Davy 1808-ban azonosította a timsó fő fémalkotójaként. Hans Christian Ørsted izolálta először a tiszta fémalumíniumot 1825-ben.

Sir Humphry Davy 1800-ban még úgy gondolta, hogy a szilícium vegyület és nem elem, de 1811-ben Gay Lussac és Louis Jacques Thénard valószínűleg szennyezett amorf szilíciumot állított elő szilícium-tetrafluorid és káliummal hevítésével. 1824-ben Jöns Jakob Berzelius hasonló eljárással szintén amorf szilíciumot állított elő. 1854-ben Henri Deville állított elő először kristályos állapotú szilíciumot, annak második allotróp módosulatát.

Sir Humphry Davy 1800-ban még úgy gondolta, hogy a szilícium vegyület és nem elem, de 1811-ben Gay Lussac és Louis Jacques Thénard valószínűleg szennyezett amorf szilíciumot állított elő szilícium-tetrafluorid és káliummal hevítésével. 1824-ben Jöns Jakob Berzelius hasonló eljárással szintén amorf szilíciumot állított elő. 1854-ben Henri Deville állított elő először kristályos állapotú szilíciumot, annak második allotróp módosulatát.

Hennig Brand 1669-ben fedezte fel a foszfort, vizeletből előállítva, a németországi Hamburgban. 1769-ben Johan Gottlieb Gahn és Carl Wilhelm Scheele észrevették, hogy a csontban kalcium-foszfát található, majd elemi foszfort nyertek csonthamuból. Antoine Lavoisier ismerte fel, hogy a foszfor egy elem 1777-ben.

Hennig Brand 1669-ben fedezte fel a foszfort, vizeletből előállítva, a németországi Hamburgban. 1769-ben Johan Gottlieb Gahn és Carl Wilhelm Scheele észrevették, hogy a csontban kalcium-foszfát található, majd elemi foszfort nyertek csonthamuból. Antoine Lavoisier ismerte fel, hogy a foszfor egy elem 1777-ben.

A kínaiak már a III. században felfedezték, hogy a ként piritből tudják kivonni. Indiai alkimisták kiterjedten foglalkoztak a kén felhasználásával, valamint a kénnek különböző alkímiai műveleteit írtak le higannyal a VIII. századtól kezdve. 1777-ben Antonie Lavoisier segítette meggyőzni a tudományos közösséget afelől, hogy a kén nem vegyület, hanem egy elem.

A kínaiak már a III. században felfedezték, hogy a ként piritből tudják kivonni. Indiai alkimisták kiterjedten foglalkoztak a kén felhasználásával, valamint a kénnek különböző alkímiai műveleteit írtak le higannyal a VIII. századtól kezdve. 1777-ben Antonie Lavoisier segítette meggyőzni a tudományos közösséget afelől, hogy a kén nem vegyület, hanem egy elem.

A klórgázt 1630 körül Jan Baptist van Helmont belga fizikus és vegyész fedezte fel. Az elemi klórt először Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus állította elő és vizsgálta 1774-ben. 1810-ben az akkori tudományos megegyezés szerint a klórgáz vegyület, ami oxigént tartalmaz. Majd 1811-ben Sir Humphry Davy végül megállapította, hogy a klórgáz gyakorlatilag egy új elem.

A klórgázt 1630 körül Jan Baptist van Helmont belga fizikus és vegyész fedezte fel. Az elemi klórt először Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus állította elő és vizsgálta 1774-ben. 1810-ben az akkori tudományos megegyezés szerint a klórgáz vegyület, ami oxigént tartalmaz. Majd 1811-ben Sir Humphry Davy végül megállapította, hogy a klórgáz gyakorlatilag egy új elem.

Bár 1785-ben Henry Cavendish azt gyanította, hogy az argon megtalálható a levegőben; azt csak 1894-ben izolálta Lord Rayleigh és Sir William Ramsay Skóciában. Az argon volt az elsőként felfedezett nemesgáz. 1957-ben az IUPAC beleegyezett, hogy a vegyjele A helyett Ar legyen.

Bár 1785-ben Henry Cavendish azt gyanította, hogy az argon megtalálható a levegőben; azt csak 1894-ben izolálta Lord Rayleigh és Sir William Ramsay Skóciában. Az argon volt az elsőként felfedezett nemesgáz. 1957-ben az IUPAC beleegyezett, hogy a vegyjele A helyett Ar legyen.

A káliumot először 1807-ben Sir Humphry Davy izolálta, aki a fémet kálilúg (kálium-hidroxid) elektrolíziséből állította elő. Az ehhez szükséges egyenáramot az újonnan felfedezett Volta-oszlop segítségével nyerte. A kálium volt az első fém, amit elektrolízissel izoláltak.

A káliumot először 1807-ben Sir Humphry Davy izolálta, aki a fémet kálilúg (kálium-hidroxid) elektrolíziséből állította elő. Az ehhez szükséges egyenáramot az újonnan felfedezett Volta-oszlop segítségével nyerte. A kálium volt az első fém, amit elektrolízissel izoláltak.

A kalciumvegyületeket már az I. században ismerték, hiszen például meszet állítottak elő az ókori Rómában. Az elemi kalciumot először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban égetett mész és higany-oxid keverékének elektrolíziseként. Davy azután próbálkozott ezzel, miután hallotta, hogy Jöns Jakob Berzelius és Pontin kalciumamalgámot állított elő égetett mész higanyban történő elektrolízisével.

A kalciumvegyületeket már az I. században ismerték, hiszen például meszet állítottak elő az ókori Rómában. Az elemi kalciumot először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban égetett mész és higany-oxid keverékének elektrolíziseként. Davy azután próbálkozott ezzel, miután hallotta, hogy Jöns Jakob Berzelius és Pontin kalciumamalgámot állított elő égetett mész higanyban történő elektrolízisével.

1879-ben Lars Fredrik Nilson és munkatársai szkandiumot vettek észre az euxenit és a gadonilit ásványokban. Nilson 2 gramm ultratiszta szkandium-oxidot állított elő. Per Teodor Cleve megmutatta, hogy a szandium sok tulajdonsága hasonlít a Mengyelejev által megjósolt eka-bór tulajdonságaihoz. A fémszkandiumot először Fisher és kollégái állították elő 1937-ben.

1879-ben Lars Fredrik Nilson és munkatársai szkandiumot vettek észre az euxenit és a gadonilit ásványokban. Nilson 2 gramm ultratiszta szkandium-oxidot állított elő. Per Teodor Cleve megmutatta, hogy a szandium sok tulajdonsága hasonlít a Mengyelejev által megjósolt eka-bór tulajdonságaihoz. A fémszkandiumot először Fisher és kollégái állították elő 1937-ben.

1791-ben William Gregor megtalálta a titán oxidját az ilmenit ásványban. Tőle függetlenül 1795-ben Martin Heinrich Klaproth is titánionokat fedezett fel a rutilban és elnevezte az új elemet. Tiszta fémtitánt csak jóval később, 1910-ben Matthew A. Hunter állított elő. 1936-ban a Kroll Process tette gazdaságossá a titántermelést.

1791-ben William Gregor megtalálta a titán oxidját az ilmenit ásványban. Tőle függetlenül 1795-ben Martin Heinrich Klaproth is titánionokat fedezett fel a rutilban és elnevezte az új elemet. Tiszta fémtitánt csak jóval később, 1910-ben Matthew A. Hunter állított elő. 1936-ban a Kroll Process tette gazdaságossá a titántermelést.

A vanádiumot eredetileg Andrés Manuel del Río fedezte fel 1801-ben. 1805-ben a francia kémikus, Hippolyte Victor Collet-Descotils tévesen azt állította, hogy del Río új eleme csak egy szennyezett krómminta volt. 1831-ben a svéd kémikus, Nils Gabriel Sefström újra felfedezte az elemet, amelyet egy új oxidban talált vasércekkel kapcsolatos munkája során. Később, ugyanabban az évben, Friedrich Wöhler fogadta el del Río korábbi munkáját.

A vanádiumot eredetileg Andrés Manuel del Río fedezte fel 1801-ben. 1805-ben a francia kémikus, Hippolyte Victor Collet-Descotils tévesen azt állította, hogy del Río új eleme csak egy szennyezett krómminta volt. 1831-ben a svéd kémikus, Nils Gabriel Sefström újra felfedezte az elemet, amelyet egy új oxidban talált vasércekkel kapcsolatos munkája során. Később, ugyanabban az évben, Friedrich Wöhler fogadta el del Río korábbi munkáját.

1797-ben, Louis Nicolas Vaunquelin hozzájutott némi krokoit (vörösólomérc) mintához. 1798-ban Vaunquelin felfedezte, hogy képes krómot kinyerni a króm-trioxid szénkemencében való hevítéséből, és így ő lett az elem felfedezője. Vaunquelinnek később sikerült króm nyomait kimutatnia egyes drágakövekben, mint például a rubint vagy a smaragd.

1797-ben, Louis Nicolas Vaunquelin hozzájutott némi krokoit (vörösólomérc) mintához. 1798-ban Vaunquelin felfedezte, hogy képes krómot kinyerni a króm-trioxid szénkemencében való hevítéséből, és így ő lett az elem felfedezője. Vaunquelinnek később sikerült króm nyomait kimutatnia egyes drágakövekben, mint például a rubint vagy a smaragd.

A 18. század közepén, egy svéd kémikus, Carl Wilhelm Scheele piroluzitot használt, hogy klórt állítson elő. Scheele és mások is úgy gondolták hogy a piroluzitnak egy addig nem ismert elemet kell tartalmaznia, de nem voltak képesek kiválasztani. Johan Gahn volt az első aki kinyert egy nem túl tiszta mangán mintát 1774-ben, a dioxid aktív szénnel való redukálásával.

A 18. század közepén, egy svéd kémikus, Carl Wilhelm Scheele piroluzitot használt, hogy klórt állítson elő. Scheele és mások is úgy gondolták hogy a piroluzitnak egy addig nem ismert elemet kell tartalmaznia, de nem voltak képesek kiválasztani. Johan Gahn volt az első aki kinyert egy nem túl tiszta mangán mintát 1774-ben, a dioxid aktív szénnel való redukálásával.

Az emberek először vasat feltehetőleg meteoritokból szerezve használtak. A legrégebbi, ismert, ember által használt vaseszközök meteoritvas gyöngyök voltak, amelyeket Egyiptomban készítettek időszámításunk előtt 4000-ben. Az i. e. 3000-ben felfedezett olvasztás vezetett a vaskorszak kezdetéhez i. e. 1200 körül és a vas kiemelkedő használatához.

Az emberek először vasat feltehetőleg meteoritokból szerezve használtak. A legrégebbi, ismert, ember által használt vaseszközök meteoritvas gyöngyök voltak, amelyeket Egyiptomban készítettek időszámításunk előtt 4000-ben. Az i. e. 3000-ben felfedezett olvasztás vezetett a vaskorszak kezdetéhez i. e. 1200 körül és a vas kiemelkedő használatához.

A kobalt-vegyületeket évszázadok óta használják, hogy erős kék színt kölcsönözzenek az üvegnek és a kerámiának. A kobaltot először egy svéd kémikus, George Brandt izolálta 1735-ben. Megmutatta, hogy a kobalt jelenléte okozta a kék színt az üvegben, nem a bizmut, mint azt korábban gondolták.

A kobalt-vegyületeket évszázadok óta használják, hogy erős kék színt kölcsönözzenek az üvegnek és a kerámiának. A kobaltot először egy svéd kémikus, George Brandt izolálta 1735-ben. Megmutatta, hogy a kobalt jelenléte okozta a kék színt az üvegben, nem a bizmut, mint azt korábban gondolták.

Fémes meteoritokból készült tárgyakat már Kr.e. 5000-ből is találtak. 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt báró megpróbálta kinyerni a rezet a nikkelből, de ehelyett előállította a fehér fémet. A huszadik század elején Ludwig Mond szabadalmaztatta a nikkel tisztításához használt nikkel-karbonil-eljárást.

Fémes meteoritokból készült tárgyakat már Kr.e. 5000-ből is találtak. 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt báró megpróbálta kinyerni a rezet a nikkelből, de ehelyett előállította a fehér fémet. A huszadik század elején Ludwig Mond szabadalmaztatta a nikkel tisztításához használt nikkel-karbonil-eljárást.

A réz természetesen natív rézként fordul elő. Ezt a legrégebbi civilizációk is ismerték. A réz felfedezésére vonatkozó legkorábbi becslések szerint Kr.e. 9000 körül lehetett a Közel-Keleten. Az ember számára az egyik legfontosabb anyag volt a réz- és bronzkorban.

A réz természetesen natív rézként fordul elő. Ezt a legrégebbi civilizációk is ismerték. A réz felfedezésére vonatkozó legkorábbi becslések szerint Kr.e. 9000 körül lehetett a Közel-Keleten. Az ember számára az egyik legfontosabb anyag volt a réz- és bronzkorban.