Nevét Dmitrij Ivanovics Mengyelejevről, a Periódusus rendszer megalkotójáról kapta

Numit după Dmitri Mendeleev, care a creat Tabelul Periodic

Nevét Alfréd Nobelről, svéd kémikusról, a dinamit feltalálójáról kapta. Ő alapította a Nobel-díjat.

Numit după Alfred Nobel, chimist suedez care a descoperit dinamita şi fondator al Premiului Nobel

Nevét Ernest O. Lawrenceről, az első ciklotron megalkotójáról kapta. A ciklotron feledezése a magyar Gaál Sándor érdeme.

Numit după Ernest O. Lawrence, inventator al ciclotronului

Nevét Ernest Rutherfordról, az új-zélandi fizikus, kémikusról kapta

Numit dupa Ernest Rutherford, fizician si chimist din Noua Zeelanda

Nevét az oros Dubna városáról kapta

Numit după oraşul rusesc Dubna

Nevét az amerikai Nobel-díjas kémikusról Glenn Seaborgról kapta

Numit dupa Glenn Seaborg, chimist nuclear american si castigator al premiului Nobel

Nevét a dán fizikusról, Niels Bohrról kapta

Numit după Niels Bohr, fizician danez

A német Hesse tartományról kapta a nevét

Din cuvântul latin "Hassias" însemnând Hess, stat german

Nevét az osztrák Lise Meitner fizikusról kapta

Numit după Lise Meitner, fizicianul austriac

Nevét egy német városról, Darmstadtról kapta

Numit după oraşul german Darmstadt

Nevét egy német fizikusról, Wilhelm Conrad Röntgenről kapta

Numit după Wilhelm Conrad Röntgen, fizicianul german

Nevét a középkori híres csillagászól, Nikolausz Kopernikuszról kapta

Numit după astronomul Nicolaus Copernicus

A neve Japán hétköznapi japán nevéből ered

Numele provine din denumirea obişnuită pe care japonezii o dau Japoniei

A dubnai Flerov laboratórium alapítójáról, Georgy Nikolayevich Flyorov szovjet fizikusról kapta a nevét

Numit după fondatorul Laboratorului Flerov de Reacţii Nucleare, fizicianul sovietic Georgy Flyorov

A Moszkvai terület után van elnevezve, ahol Dubna található

Numit după oblastul Moscova unde este localizată Dubna

Nevét a Lawrence Livermore National Laboratory-ról kapta, ami a kaliforniai Livermore-ban található

Numit după Lawrence Livermore National Laboratory, oraşul Livermore, California

Nevét az Egyesült Államok Tenessee régiójáról kapta

Numit după regiunea Tennessee

Jurij Oganyeszjan orosz atomfizikusról nevezték el

Numit după fizicianul nuclear rus Yuri Oganessian

Henry Cavendish különítette el elsőként a hidrogént egyéb gázoktól 1776-ban, amikor cink és sósav reakciójaként előállította. 1670-ben az angol tudós, Robert Boyle megfigyelte, hogy a hidrogén előállítható fémek és erős savak reakciójaként. A francia tudós, Antonie Lavoisier nevezte el hidrogénnek 1783-ban.

Henry Cavendish a fost primul care a făcut distincţia între hidrogen şi celelalte gaze în 1766 când l-a produs în urma reacţiei dintre acidul hidrocloric şi zinc. In 1670, omul de ştiinţă englez, Robert Boyle a observat producerea lui prin reacţia acizilor tari cu metalele. În 1783 omul de ştiinţă francez Antoine Lavoisier a numit acest element hidrogen.

A francia csillagász Jules Janssen figyelte meg először a héliumot az 1868-as indiai napfogyatkozás vizsgálata közben. Norman Lockyer és Edward Frankland javasolták a hélium nevet az új elemnek. 1895-ben Sir William Ramsay állított elő héliumot az uránszurokérc egy fajtájából, a kleveitből. Tőle függetlenül Per Teodor Cleve és Abraham Langlet is szintén kleveitből nyert ki héliumot akkora mennyiségben, hogy az atomtömegét is meg tudták határozni.

Astronomul francez Jules Janssen a obţinut prima evidenţă a heliului în timpul eclipsei solare din1868. Norman Lockyer şi Edward Frankland au sugerat numele de heliu pentru noul element. În 1895, Sir William Ramsay a descoperit heliul în cleveit mineralul uraniului. El a fost descoperit în mod independent în cleveite de către Per Teodor Cleve şi Abraham Langlet.

A lítiumot Johann Arfedson fedezte fel 1817-ben a Svédországhoz tartozó Utö szigetekről származó ásványok elemzése közben. A tiszta fémet a következő évben egymástól függetlenül William Thomas Brande svéd és Sir Humphry Davy angol kémikusok izolálták. 1855-ben Robert Bunsen és Augustus Matthiessen nagy mennyiségű lítiumot állított elő lítium-klorid elektrolízisével.

Litiumul a fost descoperit de către Johann Arfvedson în 1817 în timp ce acesta analiza minerale de pe insula Uto din Suedia. Metalul pur a fost izolat anul următor atât de către chimistul suedez William Thomas Brande, cât și de chimistul Sir Humphry Davy, care au lucrat independent. În 1855, cantități mai mari de litiu au fost produse prin electroliza clorurii de litiu de către Robert Bunsen și Augustus Matthiessen.

1798-ban Louis-Nicolas Vauquelin fedezte fel a berillium oxidját a berill ásványban és a smaragdban. 1828-ban Friedrich Wöhler és Antoine Bussy egymástól függetlenül izolálta berillium-klorid és kálium reakciója során. Az első gazdaságos előállítás kifejlesztése 1932-ben Alfred Stock és Hans Goldschmidt érdeme.

Louis-Nicolas Vauquelin a descoperit beriliul sub formă de oxid atât în beril cât și în smaralde în 1798. Friedrich Wöhler și Antoine Bussy au izolat independent beriliul în 1828 prin reacția chimică a potasiului metalic cu clorura de beriliu. Primul proces comercial de succes pentru producerea beriliului a fost dezvoltat în 1932 de Alfred Stock și Hans Goldschmidt.

A bórvegyületek már évezredek óra ismertek, de az elemi bórt 1808-ban Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac és Louis Jacques Thénard fedezte fel. Jöns Jakob Berzelius 1824-ben megállapította, hogy az illető anyag egy elem.

Compușii cu bor sunt cunoscuți de mii de ani, dar elementul nu a fost descoperit decât în 1808 de către Sir Humphry Davy, de către Gay-Lussac și de către Thenard. Borul nu a fost recunoscut ca element până când a fost izolat în 1808 de Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac și Louis Jacques Thénard. Jöns Jakob Berzelius a identificat borul ca element în 1824.

A szenet korom és kőszén formájában már a történelem előtti időkben ismerte az emberiség. 1774-ben Antonie Lavoisier megmutatta, hogy a szén a gyémánt egy módosulata. Kísérletében kőszén- és gyémántmintákat égetett, miközben egyik esetben sem keletkezett víz. 1779-ben Carl Wilhelm Scheele megmutatta, hogy a grafit is szén-dioxiddá ég, tehát a szintén a szén egyik módosulata.

Carbonul a fost descoperit în preistorie și era cunoscut sub formele de funingine și cărbune de la primele civilizații umane. În 1772, Antoine Lavoisier a arătat că diamantele sunt o formă de carbon; când a ars mostre de cărbune și diamant a constatat că niciunul nu produce apă. În 1779, Carl Wilhelm Scheele a arătat că grafitul a ars pentru a forma dioxid de carbon și deci trebuie să fie o altă formă de carbon.

Úgy tartják, hogy a nitrogént Daniel Rutherford skót fizikus fedezte fel 1772-ben, aki kártékony vagy rögzített levegőnek hívta, mert az égést nem táplálja. Közel egyidőben szintén vizsgálta Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish és Joseph Priestley is. 1790-ben egy francia kémikus, Jean-Antoine-Claude Chaptal nevezte el nitrogénnek.

Se consideră că azotul a fost descoperit de medicul scoțian Daniel Rutherford în 1772, care l-a numit aer nociv sau aer fix. De asemenea, a fost studiat cam în același timp de Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish și Joseph Priestley. În 1790, chimistul francez Jean-Antoine-Claude Chaptal a numit elementul azot.

Carl Wilhelm Scheele 1771-ben higany-oxid és nitrátok hevítésével oxigént állított elő, de eredményét 1777-ig nem publikálta. Joseph Priestley szintén előállította ezt az 'új levegőt' 1774-ben. A nevet ugyancsak 1777-ben Antoine Lavoisier adta, aki oxigénnel való kísérleteivel segített megdönteni az akkoriban virágzó flogisztonelméletet.

Carl Wilhelm Scheele a obținut oxigen prin încălzirea oxidului mercuric și a nitraților în 1771, dar nu și-a publicat concluziile până în 1777. Joseph Priestley a pregătit și acest nou aer până în 1774. Numele de oxigen a fost inventat în 1777 de Antoine Lavoisier, ale cărui experimente cu oxigenul au contribuit la discreditarea teoriei atunci populară a flogistonului asupra combustiei și coroziunii.

1529-ben Georigius Agricola említi először a folypát azon felhasználási lehetőségét, hogy elfolyósítja a salakot (csökkenti az olvadáspontját). 1670-ben Heinrich Schwandhard felfedezi, hogy a folypát sav jelenlétében megmarja az üveget. 1809-ben Andre-Marie Ampere francia tudós felvetette, hogy a folysavat (hidrogén-fluorid) a hidrogén mellett egy új, a klórhoz hasonló elem alkotja. Az elemet végül tisztán Henri Moissa izolálta 1886-ban.

În 1529, Georigius Agricola a descris utilizarea fluorsparului ca un flux. În 1670, Heinrich Schwandhard a descoperit că sticla a fost gravată atunci când a fost expusă la fluorspar tratată cu acid. În 1810, omul de știință francez Andre-Marie Ampere a propus că acidul fluoric este un compus de hidrogen cu un element nou. Elementul a fost în cele din urmă izolat în 1886 de Henri Moissan.

A neont Sir William Ramsay és Morris W. Travers brit vegyészek fedezték fel 1898-ban, Londonban. A felfedezés akkor történt, amikor Ramsay levegőmintát hűtött, amíg az cseppfolyósodott. Ezt újra felmelegítve elkülönítette a különböző hőmérsékleten forró gázokat. 1902 után Georges Claude vállalata, az Air Liquide ipari mennyiségű neont állított elő a levegő cseppfolyósításának melléktermékeként.

Neonul a fost descoperit în 1898 de chimiștii britanici Sir William Ramsay și Morris W. Travers la Londra. A fost descoperit când Ramsay a răcit o mostră de aer până când a devenit lichid, apoi a încălzit lichidul și a captat gazele pe măsură ce se fierbeau. După 1902, compania lui Georges Claude, Air Liquide, producea cantități industriale de neon ca produs secundar al afacerii sale de lichefiere a aerului.

A nátrium vegyjelét (Na) először Jöns Jakob Berzelius használta. Más nyelvekben a szóda (nátrium-karbonát) szóból származtatható elnevezést használják (angolul Sodium). A magyarban is használatos nátrium a latin 'natrium' szóból származik, ami pedig az egyiptomi 'natron'-ből, ez volt a nátrium-karbonátnak, mint ásványnak a neve. 1807-ben, Sir Humphry Davy izolálta először a nátriumot száraz nátrium-hidroxid elektrolízisével.

Abrevierea chimică pentru sodiu a fost publicată pentru prima dată de Jöns Jakob Berzelius în sistemul său de simboluri atomice. Este o contracție a noului nume latin al elementului „natrium”, care se referă la egipteanul „natron”, o sare minerală naturală realizată în principal din carbonat de sodiu hidratat. În 1807, Sir Humphry Davy a izolat sodiul pentru prima dată prin electroliza hidroxidului de sodiu uscat, care fusese foarte ușor umezit.

A magnéziumot 1755-ben egy skót kémikus, Joseph Black ismerte fel, mint új elemet. Először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban, Londonban magnézium-oxid és higany-oxid elektrolízisével, később Antoine Bussy 1831-ban állította elő összetett (koherens) formában.

Chimistul scoțian Joseph Black a recunoscut magneziul ca element în 1755. Magneziul a fost izolat pentru prima dată de Sir Humphry Davy în 1808, la Londra. El a folosit electroliza pe un amestec de oxid de magneziu și oxid mercuric. Antoine Bussy a pregătit-o într-o formă coerentă în 1831.

Guyton de Morveau alkotta meg az elem elnevezését az timsó latin nevéből, amit a régi magyar neve is őriz. Antoine Lavoisier 1787-ben úgy gondolta, hogy ez a vegyület a még ismeretlen fém oxidja lehet. Sir Humphry Davy 1808-ban azonosította a timsó fő fémalkotójaként. Hans Christian Ørsted izolálta először a tiszta fémalumíniumot 1825-ben.

Antoine Lavoisier a prezis, în 1787, că alumina este un oxid al unui element nedescoperit, iar, în 1808, Humphry Davy a încercat să-l producă. Deși acesta nu a reușit să izoleze elementul, a dat sugestia ca numele eventualului element să fie aluminiu. Hans Christian Ørsted a fost primul care a reușit să izoleze aluminiu metalic în anul 1825.

Sir Humphry Davy 1800-ban még úgy gondolta, hogy a szilícium vegyület és nem elem, de 1811-ben Gay Lussac és Louis Jacques Thénard valószínűleg szennyezett amorf szilíciumot állított elő szilícium-tetrafluorid és káliummal hevítésével. 1824-ben Jöns Jakob Berzelius hasonló eljárással szintén amorf szilíciumot állított elő. 1854-ben Henri Deville állított elő először kristályos állapotú szilíciumot, annak második allotróp módosulatát.

În 1800, Sir Humphry Davy credea că silica este un compus și nu un element; dar în 1811, Gay Lussac și Louis Jacques Thénard au preparat probabil siliciu amorf impur prin încălzirea potasiului cu tetrafluorură de siliciu. În 1824 Jöns Jakob Berzelius a preparat siliciu amorf prin aceeași metodă generală. Henri Deville a preparat în 1854 prima dată siliciu cristalin, a doua formă alotropică a elementului.

Hennig Brand 1669-ben fedezte fel a foszfort, vizeletből előállítva, a németországi Hamburgban. 1769-ben Johan Gottlieb Gahn és Carl Wilhelm Scheele észrevették, hogy a csontban kalcium-foszfát található, majd elemi foszfort nyertek csonthamuból. Antoine Lavoisier ismerte fel, hogy a foszfor egy elem 1777-ben.

Hennig Brand a descoperit fosforul în 1669, la Hamburg, Germania, preparându-l din urină. În 1769, Johan Gottlieb Gahn și Carl Wilhelm Scheele au arătat că fosfatul de calciu se găsește în oase și au obținut fosfor elementar din cenușa osoasă. Antoine Lavoisier a recunoscut fosforul ca element în 1777.

A kínaiak már a III. században felfedezték, hogy a ként piritből tudják kivonni. Indiai alkimisták kiterjedten foglalkoztak a kén felhasználásával, valamint a kénnek különböző alkímiai műveleteit írtak le higannyal a VIII. századtól kezdve. 1777-ben Antonie Lavoisier segítette meggyőzni a tudományos közösséget afelől, hogy a kén nem vegyület, hanem egy elem.

Până în secolul al III-lea, chinezii au descoperit că sulful poate fi extras din pirită. Alchimiștii indieni au scris pe larg despre utilizarea sulfului în operațiile alchimice cu mercur, începând cu secolul al VIII-lea d.Hr. În 1777, Antoine Lavoisier a ajutat la convingerea comunității științifice că sulful este un element, nu un compus.

A klórgázt 1630 körül Jan Baptist van Helmont belga fizikus és vegyész fedezte fel. Az elemi klórt először Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus állította elő és vizsgálta 1774-ben. 1810-ben az akkori tudományos megegyezés szerint a klórgáz vegyület, ami oxigént tartalmaz. Majd 1811-ben Sir Humphry Davy végül megállapította, hogy a klórgáz gyakorlatilag egy új elem.

În jurul anului 1630, clorul a fost recunoscut ca gaz de către chimistul și medicul belgian Jan Baptist van Helmont. Clorul elementar a fost preparat și studiat pentru prima dată în 1774 de chimistul suedez Carl Wilhelm Scheele. Până în 1810, consensul științific a fost că clorul era de fapt un compus care conținea oxigen. În 1811, Sir Humphry Davy a concluzionat că noul gaz este de fapt un element nou.

Bár 1785-ben Henry Cavendish azt gyanította, hogy az argon megtalálható a levegőben; azt csak 1894-ben izolálta Lord Rayleigh és Sir William Ramsay Skóciában. Az argon volt az elsőként felfedezett nemesgáz. 1957-ben az IUPAC beleegyezett, hogy a vegyjele A helyett Ar legyen.

Argonul a fost suspectat ca ar fi prezent în aer de către Henry Cavendish în 1785. Nu a fost izolat până în 1894 de Lord Rayleigh și Sir William Ramsay în Scoția. Argonul a devenit primul membru al gazelor nobile care a fost descoperit. În 1957, IUPAC a fost de acord ca simbolul să se schimbe de la A la Ar.

A káliumot először 1807-ben Sir Humphry Davy izolálta, aki a fémet kálilúg (kálium-hidroxid) elektrolíziséből állította elő. Az ehhez szükséges egyenáramot az újonnan felfedezett Volta-oszlop segítségével nyerte. A kálium volt az első fém, amit elektrolízissel izoláltak.

Simbolul K al potasiului provine de la „kalium”, denumirea elementului din Germania și Scandinavia. Metalul de potasiu a fost izolat pentru prima dată în 1807 de Sir Humphry Davy, care l-a derivat din potasiu caustic prin utilizarea electrolizei sării topite cu noua grămadă voltaică descoperită. Potasiul a fost primul metal care a fost izolat prin electroliză.

A kalciumvegyületeket már az I. században ismerték, hiszen például meszet állítottak elő az ókori Rómában. Az elemi kalciumot először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban égetett mész és higany-oxid keverékének elektrolíziseként. Davy azután próbálkozott ezzel, miután hallotta, hogy Jöns Jakob Berzelius és Pontin kalciumamalgámot állított elő égetett mész higanyban történő elektrolízisével.

Calciul era cunoscut încă din primul secol, când romanii antici pregăteau varul ca oxid de calciu. Calciul a fost izolat pentru prima dată de Sir Humphry Davy în 1808, când acesta a electrolizat un amestec de var și oxid mercuric. Davy încerca să izoleze calciul; când a auzit că Jöns Jakob Berzelius și Pontin au preparat amalgam de calciu prin electrolizarea varului în mercur, a încercat și el.

1879-ben Lars Fredrik Nilson és munkatársai szkandiumot vettek észre az euxenit és a gadonilit ásványokban. Nilson 2 gramm ultratiszta szkandium-oxidot állított elő. Per Teodor Cleve megmutatta, hogy a szandium sok tulajdonsága hasonlít a Mengyelejev által megjósolt eka-bór tulajdonságaihoz. A fémszkandiumot először Fisher és kollégái állították elő 1937-ben.

În 1879, Lars Fredrik Nilson și echipa sa au detectat scandiu în mineralele euxenită și gadolinită. Nilson a preparat 2 grame de oxid de scandiu de înaltă puritate. Per Teodor Cleve a arătat că scandiul avea proprietăți similare cu cele prezise de Mendeleev pentru eka-bor. Scandiul metalic a fost preparat pentru prima dată în 1937 de Fischer și colegii săi.

1791-ben William Gregor megtalálta a titán oxidját az ilmenit ásványban. Tőle függetlenül 1795-ben Martin Heinrich Klaproth is titánionokat fedezett fel a rutilban és elnevezte az új elemet. Tiszta fémtitánt csak jóval később, 1910-ben Matthew A. Hunter állított elő. 1936-ban a Kroll Process tette gazdaságossá a titántermelést.

William Gregor a găsit oxidul de titan în ilmenit în 1791. Martin Heinrich Klaproth a descoperit independent elementul din rutil în 1795 și l-a denumit. Forma metalică pură a fost obținută abia în 1910 de către Matthew A. Hunter. În 1936, Procesul Kroll a făcut posibilă producția comercială de titan.

A vanádiumot eredetileg Andrés Manuel del Río fedezte fel 1801-ben. 1805-ben a francia kémikus, Hippolyte Victor Collet-Descotils tévesen azt állította, hogy del Río új eleme csak egy szennyezett krómminta volt. 1831-ben a svéd kémikus, Nils Gabriel Sefström újra felfedezte az elemet, amelyet egy új oxidban talált vasércekkel kapcsolatos munkája során. Később, ugyanabban az évben, Friedrich Wöhler fogadta el del Río korábbi munkáját.

Vanadiul a fost descoperit inițial de Andrés Manuel del Río în 1801. În 1805, chimistul francez Hippolyte Victor Collet-Descotils a declarat în mod greșit că noul element al lui del Río era doar o probă impură de crom. În 1831, chimistul suedez Nils Gabriel Sefström a redescoperit elementul dintr-un nou oxid pe care l-a găsit în timp ce lucra cu minereuri de fier. Mai târziu în același an, Friedrich Wöhler a confirmat lucrările anterioare ale lui Del Río.

1797-ben, Louis Nicolas Vaunquelin hozzájutott némi krokoit (vörösólomérc) mintához. 1798-ban Vaunquelin felfedezte, hogy képes krómot kinyerni a króm-trioxid szénkemencében való hevítéséből, és így ő lett az elem felfedezője. Vaunquelinnek később sikerült króm nyomait kimutatnia egyes drágakövekben, mint például a rubint vagy a smaragd.

No translations found

A 18. század közepén, egy svéd kémikus, Carl Wilhelm Scheele piroluzitot használt, hogy klórt állítson elő. Scheele és mások is úgy gondolták hogy a piroluzitnak egy addig nem ismert elemet kell tartalmaznia, de nem voltak képesek kiválasztani. Johan Gahn volt az első aki kinyert egy nem túl tiszta mangán mintát 1774-ben, a dioxid aktív szénnel való redukálásával.

No translations found

Az emberek először vasat feltehetőleg meteoritokból szerezve használtak. A legrégebbi, ismert, ember által használt vaseszközök meteoritvas gyöngyök voltak, amelyeket Egyiptomban készítettek időszámításunk előtt 4000-ben. Az i. e. 3000-ben felfedezett olvasztás vezetett a vaskorszak kezdetéhez i. e. 1200 körül és a vas kiemelkedő használatához.

No translations found

A kobalt-vegyületeket évszázadok óta használják, hogy erős kék színt kölcsönözzenek az üvegnek és a kerámiának. A kobaltot először egy svéd kémikus, George Brandt izolálta 1735-ben. Megmutatta, hogy a kobalt jelenléte okozta a kék színt az üvegben, nem a bizmut, mint azt korábban gondolták.

No translations found

Fémes meteoritokból készült tárgyakat már Kr.e. 5000-ből is találtak. 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt báró megpróbálta kinyerni a rezet a nikkelből, de ehelyett előállította a fehér fémet. A huszadik század elején Ludwig Mond szabadalmaztatta a nikkel tisztításához használt nikkel-karbonil-eljárást.

No translations found

A réz természetesen natív rézként fordul elő. Ezt a legrégebbi civilizációk is ismerték. A réz felfedezésére vonatkozó legkorábbi becslések szerint Kr.e. 9000 körül lehetett a Közel-Keleten. Az ember számára az egyik legfontosabb anyag volt a réz- és bronzkorban.

No translations found