Henry Cavendish különítette el elsőként a hidrogént egyéb gázoktól 1776-ban, amikor cink és sósav reakciójaként előállította. 1670-ben az angol tudós, Robert Boyle megfigyelte, hogy a hidrogén előállítható fémek és erős savak reakciójaként. A francia tudós, Antonie Lavoisier nevezte el hidrogénnek 1783-ban.

Henry Cavendish fu il primo a distinguere l'idrogeno dagli altri gas nel 1766 quando lo preparò facendo reagire acido cloridrico con zinco. Nel 1670, lo scienziato inglese Robert Boyle osservò la sua produzione facendo reagire acidi forti con metalli. Lo scienziato francese Antoine Lavoisier chiamò in seguito l'elemento idrogeno nel 1783.

A francia csillagász Jules Janssen figyelte meg először a héliumot az 1868-as indiai napfogyatkozás vizsgálata közben. Norman Lockyer és Edward Frankland javasolták a hélium nevet az új elemnek. 1895-ben Sir William Ramsay állított elő héliumot az uránszurokérc egy fajtájából, a kleveitből. Tőle függetlenül Per Teodor Cleve és Abraham Langlet is szintén kleveitből nyert ki héliumot akkora mennyiségben, hogy az atomtömegét is meg tudták határozni.

L'astronomo francese Jules Janssen ottenne la prima evidenza sperimentale dell'esistenza dell'Elio durante l'eclissi solare del 1868. Norman Lockyer ed Edward Frankland suggerirono il nome Elio per il nuovo elemento. Nel 1895, Sir William Ramsay osservò la presenza di Elio nella cleveite, un minerale di Uranio. La presenza di Elio nella cleveite fu scoperta indipendentemente anche da Teodor Cleve e Abraham Langlet.

A lítiumot Johann Arfedson fedezte fel 1817-ben a Svédországhoz tartozó Utö szigetekről származó ásványok elemzése közben. A tiszta fémet a következő évben egymástól függetlenül William Thomas Brande svéd és Sir Humphry Davy angol kémikusok izolálták. 1855-ben Robert Bunsen és Augustus Matthiessen nagy mennyiségű lítiumot állított elő lítium-klorid elektrolízisével.

Il Litio fu scoperto da Johann Arfvedson nel 1817 mentre stava analizzando minerali provenienti dall'isola di Uto, Svezia. Il metallo puro fu isolato l'anno seguente sia dal chimico svedese William Thomas Brande, sia dal chimico inglese Sir Humphry Davy lavorando indipendentemente. Nel 1855, maggiori quantità di Litio furono prodotte tramite l'elettrolisi del Cloruro di Litio da Robert Bunsen e Augustus Matthienssen.

1798-ban Louis-Nicolas Vauquelin fedezte fel a berillium oxidját a berill ásványban és a smaragdban. 1828-ban Friedrich Wöhler és Antoine Bussy egymástól függetlenül izolálta berillium-klorid és kálium reakciója során. Az első gazdaságos előállítás kifejlesztése 1932-ben Alfred Stock és Hans Goldschmidt érdeme.

Nel 1798 Louis-Nicolas Vauquelin scoprì il Berillio in forma ossidata nel berillo e negli smeraldi. Friedrich Wöhler ed Antoine Bussy indipendentemente isolarono il Berillio nel 1828 per reazione chimica del Potassio metallico con il Cloruro di Berillio. Il primo successo per la produzione industriale del Berillio fu ottenuto nel 1932 da Alfred Stock e Hans Goldschmidt.

A bórvegyületek már évezredek óra ismertek, de az elemi bórt 1808-ban Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac és Louis Jacques Thénard fedezte fel. Jöns Jakob Berzelius 1824-ben megállapította, hogy az illető anyag egy elem.

I suoi composti erano noti da migliaia di anni, ma il Boro fu riconosciuto come un elemento solo dopo essere stato isolato nel 1808 da Sir Humphry Davy e da Joseph Louis Gay-Lussac e Louis Jacques Thénard. Jöns Jakob Berzelius identificò il Boro nel 1824.

A szenet korom és kőszén formájában már a történelem előtti időkben ismerte az emberiség. 1774-ben Antonie Lavoisier megmutatta, hogy a szén a gyémánt egy módosulata. Kísérletében kőszén- és gyémántmintákat égetett, miközben egyik esetben sem keletkezett víz. 1779-ben Carl Wilhelm Scheele megmutatta, hogy a grafit is szén-dioxiddá ég, tehát a szintén a szén egyik módosulata.

Il Carbonio fu scoperto nella preistoria ed era già noto alle prime civilizzazioni umane nelle sue forme di fuliggine e carbone. Nel 1772, Antoine Lavoisier dimostrò che i diamanti erano una forma di Carbonio quando bruciò campioni di carbone e diamanti osservando la mancata produzione di acqua in entrambi i casi. Nel 1779, Carl Wilhelm Scheele dimostrò che la grafite bruciava formando anidride carbonica e perciò anch'essa doveva essere una forma di Carbonio.

Úgy tartják, hogy a nitrogént Daniel Rutherford skót fizikus fedezte fel 1772-ben, aki kártékony vagy rögzített levegőnek hívta, mert az égést nem táplálja. Közel egyidőben szintén vizsgálta Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish és Joseph Priestley is. 1790-ben egy francia kémikus, Jean-Antoine-Claude Chaptal nevezte el nitrogénnek.

Si ritiene che l'Azoto sia stato scoperto dal fisico scozzese Daniel Rutherford nel 1772, il quale gli diede il nome di aria nociva o aria ferma. L'elemento era stato studiato in quegli anni anche da Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish e Joseph Priestley. Nel 1790 il chimico francese Jean-Antoine-Claude Chaptal gli diede il nome di Azoto.

Carl Wilhelm Scheele 1771-ben higany-oxid és nitrátok hevítésével oxigént állított elő, de eredményét 1777-ig nem publikálta. Joseph Priestley szintén előállította ezt az 'új levegőt' 1774-ben. A nevet ugyancsak 1777-ben Antoine Lavoisier adta, aki oxigénnel való kísérleteivel segített megdönteni az akkoriban virágzó flogisztonelméletet.

Nel 1771 Carl Wilhelm Scheele ottenne Ossigeno scaldando l'Ossido di Mercurio con nitrati, ma pubblicò i risultati della ricerca solo nel 1777. Joseph Priestley ottenne Ossigeno nel 1774. Il nome Ossigeno fu coniato nel 1777 da Antoine Lavoisier, i cui esperimenti su tale elemento aiutarono a discreditare le allora popolari teorie sul flogisto nei processi di combustione e corrosione.

1529-ben Georigius Agricola említi először a folypát azon felhasználási lehetőségét, hogy elfolyósítja a salakot (csökkenti az olvadáspontját). 1670-ben Heinrich Schwandhard felfedezi, hogy a folypát sav jelenlétében megmarja az üveget. 1809-ben Andre-Marie Ampere francia tudós felvetette, hogy a folysavat (hidrogén-fluorid) a hidrogén mellett egy új, a klórhoz hasonló elem alkotja. Az elemet végül tisztán Henri Moissa izolálta 1886-ban.

Nel 1529 Georigius Agricola descrisse l'uso della fluorite come un flusso. Nel 1670 Heinrich Schwandhard scoprì che il vetro rimaneva inciso se esposto a fluorite trattata con acido. Nel 1810, lo scienziato francese Andre-Marie Ampere ipotizzo che l'acido fluoridrico era un composto di Idrogeno e un nuovo elemento. Il Fluoro venne infine isolato nel 1886 da Henri Moissan.

A neont Sir William Ramsay és Morris W. Travers brit vegyészek fedezték fel 1898-ban, Londonban. A felfedezés akkor történt, amikor Ramsay levegőmintát hűtött, amíg az cseppfolyósodott. Ezt újra felmelegítve elkülönítette a különböző hőmérsékleten forró gázokat. 1902 után Georges Claude vállalata, az Air Liquide ipari mennyiségű neont állított elő a levegő cseppfolyósításának melléktermékeként.

Il neon fu scoperto nel 1898 a Londra dai chimici britannici Sir William Ramsay e Morrison W. Travers. Ramsay isolò l'elemento raffreddando un campione di aria fino al raggiungimento dello stato liquido, quindi procedette con il riscaldamento del campione separando i gas man mano che evaporavano. A partire dal 1902 l'azienda di George Claude, Air Liquide, produsse quantità industriali di Neon come un sottoprodotto del processo di liquefazione dell'aria.

A nátrium vegyjelét (Na) először Jöns Jakob Berzelius használta. Más nyelvekben a szóda (nátrium-karbonát) szóból származtatható elnevezést használják (angolul Sodium). A magyarban is használatos nátrium a latin 'natrium' szóból származik, ami pedig az egyiptomi 'natron'-ből, ez volt a nátrium-karbonátnak, mint ásványnak a neve. 1807-ben, Sir Humphry Davy izolálta először a nátriumot száraz nátrium-hidroxid elektrolízisével.

L'abbreviazione chimica del Sodio fu pubblicata per la prima volta da Jöns Jakob Berzelius nel suo sistema dei simboli atomici. Deriva da una contrazione del nome latino natrium, il quale proveniva dall'egiziano natron, un minerale composto principalmente da un sale idrato di Carbonato di Sodio. Nel 1807, Sir Humphry Davy isolò per primo il Sodio tramite elettrolisi di Idrossido di Sodio essiccato dopo averlo leggermente inumidito.

A magnéziumot 1755-ben egy skót kémikus, Joseph Black ismerte fel, mint új elemet. Először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban, Londonban magnézium-oxid és higany-oxid elektrolízisével, később Antoine Bussy 1831-ban állította elő összetett (koherens) formában.

Il chimico scozzese Joseph Black identificò il Magnesio come un elemento nel 1755. Il Magnesio fu isolato a Londra nel 1808 da Sir Humphry Davy. Egli sottopose a elettrolisi una miscela di magnesia e Ossido di Mercurio. Antoine Bussy lo preparò in forma coerente nel 1831.

Guyton de Morveau alkotta meg az elem elnevezését az timsó latin nevéből, amit a régi magyar neve is őriz. Antoine Lavoisier 1787-ben úgy gondolta, hogy ez a vegyület a még ismeretlen fém oxidja lehet. Sir Humphry Davy 1808-ban azonosította a timsó fő fémalkotójaként. Hans Christian Ørsted izolálta először a tiszta fémalumíniumot 1825-ben.

Nel 1761, Guyton de Morveau propose il nome Alluminio per la base dell'allume e Antoine Lavoisier, nel 1787, ritenne che tale composto dovesse essere l'ossido di un metallo ancora non identificato. Sir Humphry Davy identifico l'esistenza di una base metallica nell'allume nel 1808. Jöns Jakob Berzelius per primo isolò l'Alluminio metallico nel 1825 in una forma impura. L'isolamento del metallo è generalmente riconosciuto a Friedrich Wöhler nel 1827.

Sir Humphry Davy 1800-ban még úgy gondolta, hogy a szilícium vegyület és nem elem, de 1811-ben Gay Lussac és Louis Jacques Thénard valószínűleg szennyezett amorf szilíciumot állított elő szilícium-tetrafluorid és káliummal hevítésével. 1824-ben Jöns Jakob Berzelius hasonló eljárással szintén amorf szilíciumot állított elő. 1854-ben Henri Deville állított elő először kristályos állapotú szilíciumot, annak második allotróp módosulatát.

Nel 1800, Sir Humphry Davy ritenne la silice un composto e non un elemento. Nel 1811, Gay Lussac e Louis Jacques Thénard probabilmente prepararono una forma impura del Silicio amorfo riscaldando Potassio e Tetrafluoruro di Silicio. Nel 1824 Jöns Jakob Berzelius ottenne Silicio amorfo con una procedura simile. Henri Deville nel 1854 preparò per primo Silicio cristallino, la seconda forma allotropica dell'elemento.

Hennig Brand 1669-ben fedezte fel a foszfort, vizeletből előállítva, a németországi Hamburgban. 1769-ben Johan Gottlieb Gahn és Carl Wilhelm Scheele észrevették, hogy a csontban kalcium-foszfát található, majd elemi foszfort nyertek csonthamuból. Antoine Lavoisier ismerte fel, hogy a foszfor egy elem 1777-ben.

Hennig Brand scoprì il Fosforo nel 1669 in Amburgo, Germania, ottenendolo dall'urina. Nel 1769, Johan Gottlieb Gahn e Carl Wilhelm Scheele dimostrarono che il Fosfato di Calcio era presente nelle ossa e isolarono il Fosforo lavorando polvere di ossa. Antoine Lavoisier riconobbe il Fosforo come un elemento nel 1777.

A kínaiak már a III. században felfedezték, hogy a ként piritből tudják kivonni. Indiai alkimisták kiterjedten foglalkoztak a kén felhasználásával, valamint a kénnek különböző alkímiai műveleteit írtak le higannyal a VIII. századtól kezdve. 1777-ben Antonie Lavoisier segítette meggyőzni a tudományos közösséget afelől, hogy a kén nem vegyület, hanem egy elem.

Nel terzo secolo, i Cinesi scoprirono che lo Zolfo poteva essere estratto dalla pirite. A partire dal 700, alchimisti indiani scrissero a lungo riguardo l'impiego di Zolfo nei processi alchemici con il Mercurio. Nel 1777, Antoine Lavoisier convinse la comunità scientifica che lo Zolfo dovesse essere un elemento e non un composto.

A klórgázt 1630 körül Jan Baptist van Helmont belga fizikus és vegyész fedezte fel. Az elemi klórt először Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus állította elő és vizsgálta 1774-ben. 1810-ben az akkori tudományos megegyezés szerint a klórgáz vegyület, ami oxigént tartalmaz. Majd 1811-ben Sir Humphry Davy végül megállapította, hogy a klórgáz gyakorlatilag egy új elem.

Intorno al 1630, il Cloro fu riconosciuto in forma gassosa dal chimico e fisico belga Jan Baptist Van Helmont. Il Cloro puro fu preparato e studiato per primo nel 1774 dal chimico svedese Carl Wilhelm Scheele. Fino al 1810 il consenso scientifico era di ritenere il Cloro un composto dell'ossigeno. Fu Sir Humphry Davy nel 1811 ad attribuire al Cloro il ruolo di elemento.

Bár 1785-ben Henry Cavendish azt gyanította, hogy az argon megtalálható a levegőben; azt csak 1894-ben izolálta Lord Rayleigh és Sir William Ramsay Skóciában. Az argon volt az elsőként felfedezett nemesgáz. 1957-ben az IUPAC beleegyezett, hogy a vegyjele A helyett Ar legyen.

L'Argon era ritenuto essere presente in aria già nel 1785 da Henry Cavendish, ma fu isolato solo nel 1894 da Lord Rayleigh e Sir William Ramsay in Scozia. L'argon divenne il primo membro dei gas nobili. Nel 1957, IUPAC cambiò il simbolo da A ad Ar.

A káliumot először 1807-ben Sir Humphry Davy izolálta, aki a fémet kálilúg (kálium-hidroxid) elektrolíziséből állította elő. Az ehhez szükséges egyenáramot az újonnan felfedezett Volta-oszlop segítségével nyerte. A kálium volt az első fém, amit elektrolízissel izoláltak.

Il simbolo K del Potassio deriva da kalium, il nome dell'elemento in Germania e Scandinavia. Il Potassio metallico fu isolato per la prima volta nel 1807 da Sir Humphry Davy, il quale lo ottenne dalla potassa caustica tramite elettrolisi del sale fuso facendo uso della recente invenzione della pila di Volta. Il Potassio fu il primo metallo ad essere isolato per elettrolisi.

A kalciumvegyületeket már az I. században ismerték, hiszen például meszet állítottak elő az ókori Rómában. Az elemi kalciumot először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban égetett mész és higany-oxid keverékének elektrolíziseként. Davy azután próbálkozott ezzel, miután hallotta, hogy Jöns Jakob Berzelius és Pontin kalciumamalgámot állított elő égetett mész higanyban történő elektrolízisével.

Il Calcio era noto già ai Romani nel primo secolo, i quali preparavano la calce viva con l'Ossido di Calcio. Il Calcio fu isolato da Sir Humphry Davy nel 1808 per elettrolisi di una miscela di calce viva e Ossido di Mercurio. Davy stava cercando di isolare il Calcio; quando venne a conoscenza della preparazione di una amalgama di Calcio da parte di Jöns Jakob Berzelius e Pontin tramite elettrolisi di calce viva in Mercurio, provò a sua volta.

1879-ben Lars Fredrik Nilson és munkatársai szkandiumot vettek észre az euxenit és a gadonilit ásványokban. Nilson 2 gramm ultratiszta szkandium-oxidot állított elő. Per Teodor Cleve megmutatta, hogy a szandium sok tulajdonsága hasonlít a Mengyelejev által megjósolt eka-bór tulajdonságaihoz. A fémszkandiumot először Fisher és kollégái állították elő 1937-ben.

Nel 1879, Lars Fredrik Nilson e il suo team identificarono lo Scandio nei minerali euxenite e gadolinite. Nilson preparò 2 grammi di Ossido di Scandio ad alta purezza. Per Teodor Cleve dimostrò che lo Scandio aveva proprietà simili a quelle predette da Mendeleev per lo eka-boro. Scandio metallico fu preparato nel 1937 da Fischer e i suoi collaboratori.

1791-ben William Gregor megtalálta a titán oxidját az ilmenit ásványban. Tőle függetlenül 1795-ben Martin Heinrich Klaproth is titánionokat fedezett fel a rutilban és elnevezte az új elemet. Tiszta fémtitánt csak jóval később, 1910-ben Matthew A. Hunter állított elő. 1936-ban a Kroll Process tette gazdaságossá a titántermelést.

William Gregor identificò l'Ossido di Titanio nella ilmenite nel 1791. Martin Heinrich Klaroth scoprì indipendentemente l'elemento nel rutile nel 1795 e gli diede il nome. Il metallo puro fu ottenuto solo nel 1910 da Matthew A. Hunter. Nel 1936, il processo Kroll rese possibile la produzione industriale di Titanio,

A vanádiumot eredetileg Andrés Manuel del Río fedezte fel 1801-ben. 1805-ben a francia kémikus, Hippolyte Victor Collet-Descotils tévesen azt állította, hogy del Río új eleme csak egy szennyezett krómminta volt. 1831-ben a svéd kémikus, Nils Gabriel Sefström újra felfedezte az elemet, amelyet egy új oxidban talált vasércekkel kapcsolatos munkája során. Később, ugyanabban az évben, Friedrich Wöhler fogadta el del Río korábbi munkáját.

Il Vanadio fu scoperto da Andrés Manuel del Rìo nel 1801. Nel 1805, il chimico francese Hippolyte Victor Collet-Descotils dichiarò erroneamente che l'elemento scoperto da del Rìo non fosse altro che una forma impura del Cromo. Nel 1831, il chimico svedese Nils Gabriel Sefström individuò l'elemento in forma ossidata mentre studiava minerali di ferro. Più tardi quello stesso anno, Friedrich Wöhler confermò il precedente lavoro di del Rìo.

1797-ben, Louis Nicolas Vaunquelin hozzájutott némi krokoit (vörösólomérc) mintához. 1798-ban Vaunquelin felfedezte, hogy képes krómot kinyerni a króm-trioxid szénkemencében való hevítéséből, és így ő lett az elem felfedezője. Vaunquelinnek később sikerült króm nyomait kimutatnia egyes drágakövekben, mint például a rubint vagy a smaragd.

Nel 1797, Louis Nicolas Vauquelin ricevette campioni di minerali di crocoite. Nel 1798, Vauquelin scoprì che poteva isolare Cromo metallico scaldando l'ossido in un forno a carbone. Vaquelin fu anche in grado di individuare la presenza di Cromo in gemme preziose, tra cui rubini e smeraldi.

A 18. század közepén, egy svéd kémikus, Carl Wilhelm Scheele piroluzitot használt, hogy klórt állítson elő. Scheele és mások is úgy gondolták hogy a piroluzitnak egy addig nem ismert elemet kell tartalmaznia, de nem voltak képesek kiválasztani. Johan Gahn volt az első aki kinyert egy nem túl tiszta mangán mintát 1774-ben, a dioxid aktív szénnel való redukálásával.

Intorno alla metà del 18' secolo, il chimico svedese Carl Wilhelm Scheele produceva Cloro partendo dalla pirolusite. Scheele e altri erano consapevoli che la pirolusite contenesse un nuovo elemento, ma non erano stati in grado di isolarlo. Johan Gottlieb Gahn isolò per primo una forma impura del Manganese metallico nel 1774 per riduzione dell'anidride carbonica.

Az emberek először vasat feltehetőleg meteoritokból szerezve használtak. A legrégebbi, ismert, ember által használt vaseszközök meteoritvas gyöngyök voltak, amelyeket Egyiptomban készítettek időszámításunk előtt 4000-ben. Az i. e. 3000-ben felfedezett olvasztás vezetett a vaskorszak kezdetéhez i. e. 1200 körül és a vas kiemelkedő használatához.

Il Ferro usato inizialmente dagli umani è probabile che provenisse dai meteoriti. Gli oggetti di ferro più antichi usati dagli umani di cui si ha conoscenza sono perline di Ferro meteoritico, ritrovati in Egitto e risalenti al 4000 AC. La scoperta della fusione intorno al 3000 AC portò allo sviluppo dell'età del Ferro intorno al 1200 AC e ad un uso prominente del Ferro per la creazione di utensili e armi.

A kobalt-vegyületeket évszázadok óta használják, hogy erős kék színt kölcsönözzenek az üvegnek és a kerámiának. A kobaltot először egy svéd kémikus, George Brandt izolálta 1735-ben. Megmutatta, hogy a kobalt jelenléte okozta a kék színt az üvegben, nem a bizmut, mint azt korábban gondolták.

Composti del Cobalto sono stati usati per secoli per la colorazione bluastra di vetro, smalti e ceramiche. L'elemento fu isolato per la prima volta nel 1735 dal chimico svedese George Brandt. Egli dimostrò che era la presenza del Cobalto ad attribuire il colore blu al vetro e non il Bismuto, come inizialmente si pensava.

Fémes meteoritokból készült tárgyakat már Kr.e. 5000-ből is találtak. 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt báró megpróbálta kinyerni a rezet a nikkelből, de ehelyett előállította a fehér fémet. A huszadik század elején Ludwig Mond szabadalmaztatta a nikkel tisztításához használt nikkel-karbonil-eljárást.

Manufatti creati a partire da meteoriti metalliche sono stati trovati risalenti al 5000 AC. Nel 1751, Il barone Axel Fredrik Cronstedt cercando di estrarre Rame dal kupfernickel ottenne un metallo bianco, il Nikel. All'inizio del 20' secolo, Ludwig Mond brevetto un processo di purificazione del Nickel partendo da Carbonile di Nickel.

A réz természetesen natív rézként fordul elő. Ezt a legrégebbi civilizációk is ismerték. A réz felfedezésére vonatkozó legkorábbi becslések szerint Kr.e. 9000 körül lehetett a Közel-Keleten. Az ember számára az egyik legfontosabb anyag volt a réz- és bronzkorban.

Il Rame si trova in forma metallica in natura ed era noto già noto ad alcune delle civilizzazioni più antiche. Si stima che la scoperta del Rame risalga al 9000 AC. nel Medio Oriente. Questo metallo fu uno dei più importanti materiali utilizzati dall'uomo durante l'età del Rame e del Bronzo.

A fémes cinket először a 13. században állították elő Indiában, kalamin szerves anyagokkal, például gyapjúval történő redukálásával. A fémet Európában Andreas Sigismund Marggraf fedezte fel újra 1746-ban. Kalamin érc és szén keverékét hevítette zárt edényben, réz nélkül, hogy előállítsa a fémet.

Lo Zinco metallico era prodotto nel 13' secolo in India per riduzione della calamine con sostanze organiche quali la lana. Il metallo fu riscoperto in Europa da Andreas Sigismund Marggraf nel 1746. Egli ottenne Zinco riscaldando una miscela di minerale di calamine e Carbonio in un contenitore sigillato in assenza di Rame.

A gallium létezését először Dmitrij Mengyelejev orosz kémikus jósolta meg 1871-ben, és eka-alumíniumnak nevezte el az elemet. A galliumot Paul Emile Lecoq de Boisbaudran francia kémikus fedezte fel spektroszkópiai úton 1875-ben, amikor egy szfalerit minta jellegzetes spektrumát vizsgálta. Még abban az évben Lecoq előállította a tiszta fémet hidroxidjának kálium-hidroxid oldatban történő elektrolízisével.

Nel 1871 l'esistenza del Gallio venne predetta dal chimico russo Dmitri Mendeleev, il quale gli diede il nome di Eka-Alluminio. Il Gallio fu scoperto per spettroscopia dal chimico francese Paul Emile Lecoq de Boisbaudran nel 1875 il quale ne individuò lo spettro caratteristico in un campione di sfalerite. Quello stesso anno, Lecoq ne ottenne la forma metallica per elettrolisi del suo Idrossido in una soluzione di Idrossido di Potassio.

1869-ben Dmitrij Mengyelejev megjósolta létezését és néhány tulajdonságát a periódusos rendszerben elfoglalt helye alapján, és eka-szilíciumnak nevezte el az elemet. 1886-ban Clemens Winkler felfedezte az új elemet ezüsttel és kénnel együtt egy ritka ásványban, az argiroditban. Az első szilícium-germánium ötvözeteket 1955-ben állították elő.

Nel 1869, Dmitri Mendeleev predisse l'esistenza del Germanio ed alcune sue proprietà basandosi sulla posizione dell'elemento all'interno della tavola periodica e gli diede il nome di Eka-Silicio. Nel 1886, Clemens Winkler individuò il nuovo elemento assieme ad Argento e Zolfo in un minerale raro noto come argirodite. Le prime leghe di Silicio-Germanio furono ottenute nel 1955.

Periodic Table invites you to become a translator to help them translate their Element Details project.

Sign up for free or login to start contributing.