Nomeado com relação a Dmitri Mendeleev, que criou a tabela periódica

Nevét Dmitrij Ivanovics Mengyelejevről, a Periódusus rendszer megalkotójáról kapta

Nomeado com relação a Alfred Nobel, químico sueco que fundou o premio Nobel e descobriu a dinamite

Nevét Alfréd Nobelről, svéd kémikusról, a dinamit feltalálójáról kapta. Ő alapította a Nobel-díjat.

Nomeado com relação a Ernest O. Lawrence, inventor do ciclotron

Nevét Ernest O. Lawrenceről, az első ciklotron megalkotójáról kapta. A ciklotron feledezése a magyar Gaál Sándor érdeme.

Nomeado com relação a Ernest Rutherford, um físico e químico da Nova Zelandia

Nevét Ernest Rutherfordról, az új-zélandi fizikus, kémikusról kapta

Nomeado com relação a cidade de Moscou, Dubna

Nevét az oros Dubna városáról kapta

Nomeado com relação a Glenn Seaborg, químico nuclear americano e ganhado de um Nobel

Nevét az amerikai Nobel-díjas kémikusról Glenn Seaborgról kapta

Nomeado com relação ao físico dinamarquês Niels Bohr

Nevét a dán fizikusról, Niels Bohrról kapta

Do Latin "Hassias" que significa Hess, um estado alemão

A német Hesse tartományról kapta a nevét

Nomeado com relação a Lise Meitner, um físico austriaco

Nevét az osztrák Lise Meitner fizikusról kapta

Nomeado com relação a cidade alemã Darmstadt

Nevét egy német városról, Darmstadtról kapta

Nomeado com relação a Wilhelm Conrad Röntgen, um físico alemão

Nevét egy német fizikusról, Wilhelm Conrad Röntgenről kapta

Nomeado com relação ao astronomo Nicolaus Corpernicus

Nevét a középkori híres csillagászól, Nikolausz Kopernikuszról kapta

Nomeado com a palavra Japão em japones

A neve Japán hétköznapi japán nevéből ered

Nomeado com relação ao físico Soviético Georgy Flyorov, fundador do Laboratorio de Reações Nucleares Flerov

A dubnai Flerov laboratórium alapítójáról, Georgy Nikolayevich Flyorov szovjet fizikusról kapta a nevét

Nomeado com relação a Moscou Oblast, onde Dubna se localiza

A Moszkvai terület után van elnevezve, ahol Dubna található

Nomeado com relação ao Laboratorio Nacional de Livermore, na cidade de Livermore, California

Nevét a Lawrence Livermore National Laboratory-ról kapta, ami a kaliforniai Livermore-ban található

Nomeado com relação a região da Tenesi

Nevét az Egyesült Államok Tenessee régiójáról kapta

Nomeado após o físico nuclear russo Yuri Oganessian

Jurij Oganyeszjan orosz atomfizikusról nevezték el

Henry Cavendish foi o primeiro a distinguir o hidrogênio de outros gases em 1766, quando o preparou reagindo ácido clorídrico com zinco. Em 1670, o cientista inglês Robert Boyle havia observado sua produção reagindo ácidos fortes com metais. O cientista francês Antoine Lavoisier nomeou o elemento hidrogênio em 1783

Henry Cavendish különítette el elsőként a hidrogént egyéb gázoktól 1776-ban, amikor cink és sósav reakciójaként előállította. 1670-ben az angol tudós, Robert Boyle megfigyelte, hogy a hidrogén előállítható fémek és erős savak reakciójaként. A francia tudós, Antonie Lavoisier nevezte el hidrogénnek 1783-ban.

O astrônomo francês Jules Janssen obteve a primeira evidência de hélio durante o eclipse solar de 1868. Norman Lockyer e Edward Frankland sugeriram o nome hélio para o novo elemento. Em 1895, Sir William Ramsay descobriu o hélio na clevite mineral de urânio. Foi descoberto independentemente em cleveite por Per Teodor Cleve e Abraham Langlet.

A francia csillagász Jules Janssen figyelte meg először a héliumot az 1868-as indiai napfogyatkozás vizsgálata közben. Norman Lockyer és Edward Frankland javasolták a hélium nevet az új elemnek. 1895-ben Sir William Ramsay állított elő héliumot az uránszurokérc egy fajtájából, a kleveitből. Tőle függetlenül Per Teodor Cleve és Abraham Langlet is szintén kleveitből nyert ki héliumot akkora mennyiségben, hogy az atomtömegét is meg tudták határozni.

Foi descoberto em 1817 por Johann Arfvedson, quando estava analizando minerais da ilha Sueca Uto. O metal puro foi isolado no ano seguinte pelos químicos William Thomas Brande (sueco) e Sir Humphry Davy (inglês), trabalhando independentemente. em 1855, grandes quantias de lítio foram produzidas pela eletrólize do cloreto de lítio por Robert Bunsen e Augustus Matthiessen

A lítiumot Johann Arfedson fedezte fel 1817-ben a Svédországhoz tartozó Utö szigetekről származó ásványok elemzése közben. A tiszta fémet a következő évben egymástól függetlenül William Thomas Brande svéd és Sir Humphry Davy angol kémikusok izolálták. 1855-ben Robert Bunsen és Augustus Matthiessen nagy mennyiségű lítiumot állított elő lítium-klorid elektrolízisével.

Louis-Nicolas Vauquelin descobriu o berílio em sua forma de oxido, beryl e esmeraldas em 1798. Friedrich Wöhler e Antoine Bussy independentemente isilaram berílio em 1828 no reação química de potássio metálico com cloreto de berílio. O primeiro processo comercialmente bem sucedido para produção de berílio foi desebvolvido em 1932 por Alfred Stock e Hans Goldschmidt

1798-ban Louis-Nicolas Vauquelin fedezte fel a berillium oxidját a berill ásványban és a smaragdban. 1828-ban Friedrich Wöhler és Antoine Bussy egymástól függetlenül izolálta berillium-klorid és kálium reakciója során. Az első gazdaságos előállítás kifejlesztése 1932-ben Alfred Stock és Hans Goldschmidt érdeme.

Os compostos de boro eram conhecidos por milhares de anos, mas o elemento nao foi descoberto até 1808, quando foi isolado por Sir Humphry Davy, Gay-Lussac e Louis Jacques Thénard. Jöns Jakob Berzelius identificou o boro como um elemento em 1824

A bórvegyületek már évezredek óra ismertek, de az elemi bórt 1808-ban Sir Humphry Davy, Joseph Louis Gay-Lussac és Louis Jacques Thénard fedezte fel. Jöns Jakob Berzelius 1824-ben megállapította, hogy az illető anyag egy elem.

O carbono foi descoberto na pré-historia, conhecido nas formas de fumaça e carvão pelas civilizações mais antigas. Em 1772, Antoine Lavoisier mostrou que diamantes eram uma das formas do carbono; quando queimol amostras de carvão e diamante, e percebeu que nenhum deles produziu água. Em 1779, Carl Wihelm Scheele constatou que grafite queimado formava dioxido de carbono, o que seria mais uma forma do carbono

A szenet korom és kőszén formájában már a történelem előtti időkben ismerte az emberiség. 1774-ben Antonie Lavoisier megmutatta, hogy a szén a gyémánt egy módosulata. Kísérletében kőszén- és gyémántmintákat égetett, miközben egyik esetben sem keletkezett víz. 1779-ben Carl Wilhelm Scheele megmutatta, hogy a grafit is szén-dioxiddá ég, tehát a szintén a szén egyik módosulata.

É considerado que o nitrogenio foi descoberto pelo físico escocês Daniel Rutherford em 1772, que chamou-o de ar nitroso ou ar fixo. Era também estudado ao mesmo tempo por Carl Wihelm Scheele, Henry Cavendish e Joseph Priestley. Em 1790 o químico francês Jean Antoine Claude Chaptal nomeou o elemento de nitrogenio

Úgy tartják, hogy a nitrogént Daniel Rutherford skót fizikus fedezte fel 1772-ben, aki kártékony vagy rögzített levegőnek hívta, mert az égést nem táplálja. Közel egyidőben szintén vizsgálta Carl Wilhelm Scheele, Henry Cavendish és Joseph Priestley is. 1790-ben egy francia kémikus, Jean-Antoine-Claude Chaptal nevezte el nitrogénnek.

Carld Wilhelm Scheele obteve oxigenio ao aquecer óxido de mercúrio e nitratos em 1771, mas não publicou suas descobertas até 1777, Joseph Priestley também obteve esse elemento com 1774. O nome foi dado em 1777 por Antoine Lavoisier, cujo esperimentos ajudaram a desmentir a crença popular de sua combustão e corrosão

Carl Wilhelm Scheele 1771-ben higany-oxid és nitrátok hevítésével oxigént állított elő, de eredményét 1777-ig nem publikálta. Joseph Priestley szintén előállította ezt az 'új levegőt' 1774-ben. A nevet ugyancsak 1777-ben Antoine Lavoisier adta, aki oxigénnel való kísérleteivel segített megdönteni az akkoriban virágzó flogisztonelméletet.

Em 1529, Georgius Agricola descreveu a aplicação da fluorite como fundente. Em 1670, Heinrich Schwandhard descobriu ser possível gravar em vidro, quando exposto à fuorite misturada com ácido. Em 1810, o cientista francês Andre-Marie Ampere propôs que o ácido fluorídrico fosse um composto formado por hidrogénio e um novo elemento. Em 1886, o elemento foi, finalmente, isolado por Henri Moissan.

1529-ben Georigius Agricola említi először a folypát azon felhasználási lehetőségét, hogy elfolyósítja a salakot (csökkenti az olvadáspontját). 1670-ben Heinrich Schwandhard felfedezi, hogy a folypát sav jelenlétében megmarja az üveget. 1809-ben Andre-Marie Ampere francia tudós felvetette, hogy a folysavat (hidrogén-fluorid) a hidrogén mellett egy új, a klórhoz hasonló elem alkotja. Az elemet végül tisztán Henri Moissa izolálta 1886-ban.

O néon foi descoberto em 1898 pelos químicos britânicos Sir William Ramsay e Morris W. Travers em Londres. Foi descoberto quando Ramsay resfriou uma amostra de ar até que se tornasse um líquido, então aqueceu o líquido e capturou os gases enquanto eles ferviam. Depois de 1902, a empresa de Georges Claude, a Air Liquide, estava produzindo quantidades industriais de neon como um subproduto de seu negócio de liquefação de ar.

A neont Sir William Ramsay és Morris W. Travers brit vegyészek fedezték fel 1898-ban, Londonban. A felfedezés akkor történt, amikor Ramsay levegőmintát hűtött, amíg az cseppfolyósodott. Ezt újra felmelegítve elkülönítette a különböző hőmérsékleten forró gázokat. 1902 után Georges Claude vállalata, az Air Liquide ipari mennyiségű neont állított elő a levegő cseppfolyósításának melléktermékeként.

A abreviatura química do sódio foi publicada pela primeira vez por Jöns Jakob Berzelius em seu sistema de símbolos atômicos. É uma contração do novo nome latino do elemento "natrium", que se refere ao "natrão" egípcio, um sal mineral natural feito principalmente de carbonato de sódio hidratado. Em 1807, Sir Humphry Davy isolou o sódio pela primeira vez por eletrólise de hidróxido de sódio seco, que havia sido levemente umedecido.

A nátrium vegyjelét (Na) először Jöns Jakob Berzelius használta. Más nyelvekben a szóda (nátrium-karbonát) szóból származtatható elnevezést használják (angolul Sodium). A magyarban is használatos nátrium a latin 'natrium' szóból származik, ami pedig az egyiptomi 'natron'-ből, ez volt a nátrium-karbonátnak, mint ásványnak a neve. 1807-ben, Sir Humphry Davy izolálta először a nátriumot száraz nátrium-hidroxid elektrolízisével.

O químico escocês Joseph Black reconheceu o magnésio como um elemento em 1755. O magnésio foi isolado pela primeira vez por Sir Humphry Davy em 1808, em Londres. Ele usou a eletrólise em uma mistura de magnésia e óxido de mercúrio. Antoine Bussy o preparou de forma coerente em 1831.

A magnéziumot 1755-ben egy skót kémikus, Joseph Black ismerte fel, mint új elemet. Először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban, Londonban magnézium-oxid és higany-oxid elektrolízisével, később Antoine Bussy 1831-ban állította elő összetett (koherens) formában.

Em 1761, Guyton de Morveau propôs o nome alumina para a base em alúmen, e Antoine Lavoisier, em 1787, pensou que se tratava de um óxido de um metal ainda não descoberto. Sir Humphry Davy identificou a existência de uma base metálica de alúmen em 1808. Hans Christian Ørsted foi o primeiro a isolar o alumínio metálico em 1825 na forma impura. Friedrich Wöhler é geralmente creditado por ter isolado o metal em 1827.

Guyton de Morveau alkotta meg az elem elnevezését az timsó latin nevéből, amit a régi magyar neve is őriz. Antoine Lavoisier 1787-ben úgy gondolta, hogy ez a vegyület a még ismeretlen fém oxidja lehet. Sir Humphry Davy 1808-ban azonosította a timsó fő fémalkotójaként. Hans Christian Ørsted izolálta először a tiszta fémalumíniumot 1825-ben.

Em 1800, Sir Humphry Davy pensava que a sílica era um composto e não um elemento; mas em 1811, Gay Lussac e Louis Jacques Thénard provavelmente prepararam silício amorfo impuro aquecendo o potássio com tetrafluoreto de silício. Em 1824, Jöns Jakob Berzelius preparou silício amorfo pelo mesmo método geral. Henri Deville em 1854 preparou pela primeira vez o silício cristalino, a segunda forma alotrópica do elemento.

Sir Humphry Davy 1800-ban még úgy gondolta, hogy a szilícium vegyület és nem elem, de 1811-ben Gay Lussac és Louis Jacques Thénard valószínűleg szennyezett amorf szilíciumot állított elő szilícium-tetrafluorid és káliummal hevítésével. 1824-ben Jöns Jakob Berzelius hasonló eljárással szintén amorf szilíciumot állított elő. 1854-ben Henri Deville állított elő először kristályos állapotú szilíciumot, annak második allotróp módosulatát.

Hennig Brand descobriu o fósforo em 1669, em Hamburgo, na Alemanha, preparando-o a partir da urina. Em 1769, Johan Gottlieb Gahn e Carl Wilhelm Scheele mostraram que o fosfato de cálcio é encontrado nos ossos e eles obtiveram fósforo elementar da cinza óssea. Antoine Lavoisier reconheceu o fósforo como um elemento em 1777.

Hennig Brand 1669-ben fedezte fel a foszfort, vizeletből előállítva, a németországi Hamburgban. 1769-ben Johan Gottlieb Gahn és Carl Wilhelm Scheele észrevették, hogy a csontban kalcium-foszfát található, majd elemi foszfort nyertek csonthamuból. Antoine Lavoisier ismerte fel, hogy a foszfor egy elem 1777-ben.

No século III, os chineses descobriram que o enxofre podia ser extraído da pirita. Os alquimistas indianos escreveram extensivamente sobre o uso de enxofre em operações alquímicas com mercúrio, a partir do século VIII DC. Em 1777, Antoine Lavoisier ajudou a convencer a comunidade científica de que o enxofre era um elemento, não um composto.

A kínaiak már a III. században felfedezték, hogy a ként piritből tudják kivonni. Indiai alkimisták kiterjedten foglalkoztak a kén felhasználásával, valamint a kénnek különböző alkímiai műveleteit írtak le higannyal a VIII. századtól kezdve. 1777-ben Antonie Lavoisier segítette meggyőzni a tudományos közösséget afelől, hogy a kén nem vegyület, hanem egy elem.

Por volta de 1630, o cloro foi reconhecido como gás pelo químico e médico belga Jan Baptist van Helmont. O cloro elementar foi preparado e estudado pela primeira vez em 1774 pelo químico sueco Carl Wilhelm Scheele. Em 1810, o consenso científico era de que o cloro era na verdade um composto que continha oxigênio. Em 1811, Sir Humphry Davy concluiu que o novo gás era na verdade um novo elemento.

A klórgázt 1630 körül Jan Baptist van Helmont belga fizikus és vegyész fedezte fel. Az elemi klórt először Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus állította elő és vizsgálta 1774-ben. 1810-ben az akkori tudományos megegyezés szerint a klórgáz vegyület, ami oxigént tartalmaz. Majd 1811-ben Sir Humphry Davy végül megállapította, hogy a klórgáz gyakorlatilag egy új elem.

Argon era suspeito de estar presente no ar por Henry Cavendish em 1785. Ele não foi isolado até 1894 por Lord Rayleigh e Sir William Ramsay na Escócia. Argônio se tornou o primeiro membro dos gases nobres a ser descoberto. Em 1957, a IUPAC concordou que o símbolo deveria mudar de A para Ar.

Bár 1785-ben Henry Cavendish azt gyanította, hogy az argon megtalálható a levegőben; azt csak 1894-ben izolálta Lord Rayleigh és Sir William Ramsay Skóciában. Az argon volt az elsőként felfedezett nemesgáz. 1957-ben az IUPAC beleegyezett, hogy a vegyjele A helyett Ar legyen.

O símbolo K do potássio vem de 'kalium', o nome do elemento na Alemanha e na Escandinávia. O potássio metálico foi isolado pela primeira vez em 1807 por Sir Humphry Davy, que o derivou do potássio cáustico pelo uso da eletrólise do sal fundido com a pilha voltaica recém-descoberta. O potássio foi o primeiro metal isolado por eletrólise.

A káliumot először 1807-ben Sir Humphry Davy izolálta, aki a fémet kálilúg (kálium-hidroxid) elektrolíziséből állította elő. Az ehhez szükséges egyenáramot az újonnan felfedezett Volta-oszlop segítségével nyerte. A kálium volt az első fém, amit elektrolízissel izoláltak.

O cálcio já era conhecido no século I, quando os antigos romanos preparavam a cal como óxido de cálcio. O cálcio foi isolado pela primeira vez por Sir Humphry Davy em 1808, quando ele eletrolisou uma mistura de cal e óxido de mercúrio. Davy estava tentando isolar o cálcio; quando soube que Jöns Jakob Berzelius e Pontin preparavam amálgama de cálcio eletrolizando cal em mercúrio, ele mesmo tentou.

A kalciumvegyületeket már az I. században ismerték, hiszen például meszet állítottak elő az ókori Rómában. Az elemi kalciumot először Sir Humphry Davy izolálta 1808-ban égetett mész és higany-oxid keverékének elektrolíziseként. Davy azután próbálkozott ezzel, miután hallotta, hogy Jöns Jakob Berzelius és Pontin kalciumamalgámot állított elő égetett mész higanyban történő elektrolízisével.

Em 1879, Lars Fredrik Nilson e sua equipe detectaram escândio nos minerais euxenite e gadolinite. Nilsom então preparou 2 gramas de oxido de escândio de alta pureza. Per Teodor Cleve mostrou que o escândio tinha propriedades similares as prévistas por Mendeleev para eka-boro. Escândio metálico foi preparado pela primeira vez em 1937 por Fischer e seu colegas

1879-ben Lars Fredrik Nilson és munkatársai szkandiumot vettek észre az euxenit és a gadonilit ásványokban. Nilson 2 gramm ultratiszta szkandium-oxidot állított elő. Per Teodor Cleve megmutatta, hogy a szandium sok tulajdonsága hasonlít a Mengyelejev által megjósolt eka-bór tulajdonságaihoz. A fémszkandiumot először Fisher és kollégái állították elő 1937-ben.

William Gregor encontrou óxido de titanio no mineral ilmenite em 1791. Martin Heintich Klaproth descobriu independentemente o elemento no mineral rutilo em 1795 e o nomeou. a forma pura e metálica só foi obtida em 1910 por Matthew A. Hunter. Em 1936, o processo de Kroll tornou a produção comercial do titanio possivel.

1791-ben William Gregor megtalálta a titán oxidját az ilmenit ásványban. Tőle függetlenül 1795-ben Martin Heinrich Klaproth is titánionokat fedezett fel a rutilban és elnevezte az új elemet. Tiszta fémtitánt csak jóval később, 1910-ben Matthew A. Hunter állított elő. 1936-ban a Kroll Process tette gazdaságossá a titántermelést.

Vanadio foi originalmente descoberto por Andrés Manuel del Río em 1801. Em 1805, o químico frances Hippolyte Victor Collet-Descotils declarou incorretamente que o elemento descoberto por del Río era apenas uma amostra impura de cromo. Em 1831, o químico suéco Nils Gabriel Sefström redescobriu o elemento em um novo óxido encontrado durante um trabalho com minérios de ferro. No mesmo ano, Friedrish Wöhler confirmou o trabalho anterior de del Río.

A vanádiumot eredetileg Andrés Manuel del Río fedezte fel 1801-ben. 1805-ben a francia kémikus, Hippolyte Victor Collet-Descotils tévesen azt állította, hogy del Río új eleme csak egy szennyezett krómminta volt. 1831-ben a svéd kémikus, Nils Gabriel Sefström újra felfedezte az elemet, amelyet egy új oxidban talált vasércekkel kapcsolatos munkája során. Később, ugyanabban az évben, Friedrich Wöhler fogadta el del Río korábbi munkáját.

Em 1797, Louis Nicolas Vauquelin recebeu amostras de minério de crocoite. Em 1798, Vauquelin decobriu que era possivel isolar o cromo metálico aquecendo o oxido em um forno de carvão vegetal, fazendo dele o descobridor do elemento. Vauquelin tambem foi capas de detectar traços de cromo em pedras preciosas, como rubis e esmeraldas.

1797-ben, Louis Nicolas Vaunquelin hozzájutott némi krokoit (vörösólomérc) mintához. 1798-ban Vaunquelin felfedezte, hogy képes krómot kinyerni a króm-trioxid szénkemencében való hevítéséből, és így ő lett az elem felfedezője. Vaunquelinnek később sikerült króm nyomait kimutatnia egyes drágakövekben, mint például a rubint vagy a smaragd.

No meio do séc XVIII, o químico suéco Carl Wilhelm Scheele usou pyrolusite para produzir cloro.Scheele e outros estavam cientes de que pyrolusite continha um novo elemento, mas não conseguiam isola-lo. Johan Gottlieb Gahn foi o primeiro a isolar um amostra impura de manganes em 1774, reduzindo o óxido com carbono.

A 18. század közepén, egy svéd kémikus, Carl Wilhelm Scheele piroluzitot használt, hogy klórt állítson elő. Scheele és mások is úgy gondolták hogy a piroluzitnak egy addig nem ismert elemet kell tartalmaznia, de nem voltak képesek kiválasztani. Johan Gahn volt az első aki kinyert egy nem túl tiszta mangán mintát 1774-ben, a dioxid aktív szénnel való redukálásával.

O primeiro ferro usado pelos seres humanos provavelmente veio de meteoritos. Os objetos de ferro mais velhos usados por humanos foram algumas contas ( de colares ou pulseiras ) feitas de ferro meteorico no Egito a cerca de 4000 A.C. Sua fundição foi descoberta por volta de 3000 A.C e levou ao inicio da idade do ferro por volta de 1200 A.C, iniciando o seu uso para ferramentas e armas.

Az emberek először vasat feltehetőleg meteoritokból szerezve használtak. A legrégebbi, ismert, ember által használt vaseszközök meteoritvas gyöngyök voltak, amelyeket Egyiptomban készítettek időszámításunk előtt 4000-ben. Az i. e. 3000-ben felfedezett olvasztás vezetett a vaskorszak kezdetéhez i. e. 1200 körül és a vas kiemelkedő használatához.

Compostos de cobalto são usados a gerações para dar uma rica cor azul ao vidro ou cerâmica. O elemento foi isolado pelo quimico suéco George Brandit em 1735. Segundo ele, a cor azulada no vidro era causada pelo cobalto, e não pelo bizmuto.

A kobalt-vegyületeket évszázadok óta használják, hogy erős kék színt kölcsönözzenek az üvegnek és a kerámiának. A kobaltot először egy svéd kémikus, George Brandt izolálta 1735-ben. Megmutatta, hogy a kobalt jelenléte okozta a kék színt az üvegben, nem a bizmut, mint azt korábban gondolták.

Artefatos feitos de meteoritos metalicos foram encontrados datando até antes de 5000 A.C. Em 1751, Baron Axel Fredrik Cronstedt tentava estrair cobre do mineral kupfernickel e acabou produzindo o metal branco. No inicio do séc XX, Ludwig Mond patenteou um processo utilizando carbinilo de nikel para purificar o metal.

Fémes meteoritokból készült tárgyakat már Kr.e. 5000-ből is találtak. 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt báró megpróbálta kinyerni a rezet a nikkelből, de ehelyett előállította a fehér fémet. A huszadik század elején Ludwig Mond szabadalmaztatta a nikkel tisztításához használt nikkel-karbonil-eljárást.

Cobre reside naturalmente como um mineral nativo, e era conhecido pelas mais antigas civilizações. As mais recentes estimativas da descoberta do cobre sugerem por volta de 9000 A.C no oriente medio. Era um dos materiais mais importantes para os humanos nas eras do cobre e bronze.

A réz természetesen natív rézként fordul elő. Ezt a legrégebbi civilizációk is ismerték. A réz felfedezésére vonatkozó legkorábbi becslések szerint Kr.e. 9000 körül lehetett a Közel-Keleten. Az ember számára az egyik legfontosabb anyag volt a réz- és bronzkorban.

Zinco metálico foi produzido no séc XIII, reduzindo calamina com substancias organicas, como lãn. O metal foi redescoberto na Europa por Andreas Sigimund em 1746. Ele aqueceu uma mistura de minério de calamina e carbono em um recipiente fechado, sem cobre para produzir o metal.

No translations found

Em 1871, a existencia do galio foi prevista pelo químico russo Dmiltri Mendeleev, que nomeou o elemento de eka-aluminio. O galio foi descoberto espectroscopcamente pelo químico frances Paul Emile Lecoq de Boisbaudran em 1875, por conta de seu espectro caracteristico durante uma analise de uma amostra de sphalerite. No mesmo ano, Lecoq obteve o metal isolado pela eletrolize de seu hidróxido, numa solução de hidróxido de potássio.

No translations found

Em 1869, Dmitri Mendeleev previu a sua existencia e algumas de suas propriedades baseando-se na sua posição na tabela periodica, e o nomeou eka-silicio. Em 1886, Clemens Winkler encontrou o elemento junto a prata e enxofre, em um mineral raro chamado argyrodite. As primeiras ligas silicio-germanio foram feitas em 1955.

No translations found